2013. július havi bejegyzések

New York II.

Második napunkat New Yorkban már végig a betondzsungel kellős közepében töltöttük. A Rockefeller Centernél kezdtünk, ami egy, a befolyásos Rockefeller család által építtetett, 19 nagy épületből álló üzleti és szórakoztató komplexum irodahelyiségekkel, plázákkal, kilátóval, télen jégpályával – ez a legnagyobb ilyen jellegű épületegyüttes a világon, amelyik magánkézben van. Leghíresebb tagja a GE Building elnevezésű felhőkarcoló, ebben található például az egyik legnagyobb amerikai csatorna, az NBC székháza is, illetve ennek az építése közben készült a híres „Ebéd a felhőkarcoló tetején” c. 1932-es fénykép, a nagy gazdasági világválság alatt bármit elvállalni kényszerülő, mindenfajta védőfelszerelés nélkül 69 emeletnyi magasságban ücsörgő munkások alakjával.

A Rockefeller Centerrel szemközt található a Szent Patrik-székesegyház, ami szép, neogótikus stílusú épületével különös látványt nyújt a felhőkarcolók sokasága között. Ide is elnéztünk, de lefényképezni már nem volt érdemes, mert fel volt állványozva az egész. Továbbmentünk inkább az Ötödik sugárúton, Manhattan egyik legnevezetesebb útján, amelyen a katedrális mellett rengeteg üzlet, több múzeum, vagy például az Empire State Building is található, és amely a városrészen belül afféle „nullaként” is szolgál, ez osztja fel ugyanis a – szintén sorszámokkal elnevezett – keresztutcákat keleti és nyugati részre, és innen indul a két oldal házainak számozása. (Vagyis bár New York óriási, a tájékozódás szempontjából elég turistabarát :)) A 5th Avenue egyébként a világ legdrágább utcája, el is tudom hinni, az általunk bejárt viszonylag kis szakaszon is csak úgy sorjázott mellettünk a Gucci meg a Pucci. A közben elhaladó embertömegre pedig nincsenek szavak.

Az embersokaság a város legrégibb észak-dél irányú főútvonalára, a híres Broadway-re érve sem oszlott fel, és itt – illetve a keresztező Times Square-en – ráadásul plakátok, villódzó feliratok ezrei is fokozták a sokkoló élményt. „Széles útja” egyébként gyakorlatilag minden tisztességes amerikai városnak van, és New Yorkban is kapásból több utca viseli ezt a nevet, de ez AZ a Broadway, a nagy színházakkal és showműsorokkal. És persze az elmaradhatatlan, leggyakrabban groteszk Szabadság-szobornak öltözött mozdulatművészekkel és mutatványosokkal, meg csordulásig tömött üzletekkel. Utóbbiak közül a háromszintes M&M World-nek külön figyelmet szenteltünk..kisgyerekként valahogy ilyennek képzelheti az ember a Mennyországot 🙂

Ezek után elsétáltunk a közelben álló The New York Times-székházhoz. A színvonalas, konzervatív stílusú cikkei miatt „Szürke Hölgyként” becézett napilapot 1851 óta forgathatják megszakítás nélkül a lelkes olvasók (most már online is), és sokan a leghitelesebb amerikai hírforrásnak tartják. Ehhez az újsághoz köthető a legtöbb Pulitzer-díj is, ami az USA legrangosabb újságírói kitüntetése – az alapítója, Pulitzer József mellesleg magyar emigráns volt 🙂 (Érdekesség: a korábban bemutatott Times Square azért lett TIMES, mert 1904-től néhány év erejéig a tér egyik épületében rendezkedett be a lap szerkesztősége.)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Aznapi utolsó programként New York második legmagasabb épületét, egyben a város jelképét, az Empire State Building-et hódítottuk meg, szerencsére lifttel, nem úgy, mint anno szegény King Kong. A felhőkarcoló 381 (ill. a csúcsán elhelyezett antennával együtt 443) méter magas, és összesen 102 emeletes; felárért akár a legtetejére is fel lehet menni, de mi a népszerűbb, 86. szinten kialakított nagy körkilátóval is megelégedtünk. (Teljesen mindegy, hol szorítom kétségbeesetten a korlátot :)) 1972-ig, 40 éven át egyébként ez volt nemcsak az USA, de egyben a világ legmagasabb épülete is, és eredetileg ebből a célból is hozták létre rekordidő alatt, egy afféle építkezési láz és versengés keretében. Sokáig a belseje kihasználatlanul állt, ma már viszont vállalatok százai bérelnek benne irodát, és dolgozók ezrei cikáznak fel-le a 73 lifttel, ill. bámulnak ki nap, mint nap a monstrum 6500 ablakán.

A kilátó után hotdogoztunk egyet (ó, ha tudtuk volna, hogy még hányszor kell majd azon a héten…), majd hazaindultunk erőt gyűjteni a következő napra.

Reklámok

New York I.

A Niagara után utunk a pezsgő New Yorkba, az „Empire State”-be, vagy közismertebb becenevén a „Nagy Almába” vezetett – hogy honnan ered utóbbi, arról itt lehet olvasni. Ez az USA legnépesebb, legsűrűbben lakott települése, a felhőkarcolók és korlátlan lehetőségek birodalma, „város, amely sohasem alszik”, a központok központja, az olvasztótégelyek olvasztótégelye, a hely, ahol összesen vagy 800 különféle nyelvet is beszélnek, és ami megtűr szegényet, gazdagot, fehéret, feketét, tarkát. Egy az utóbbiakból tökéletesen meg is énekelte már, hogy miről szól ez a hely, és mi is kaptunk némi ízelítőt belőle az itt töltött bő három nap alatt.

New York 5 nagy kerületből áll, ezek: Manhattan, Bronx, Staten Island, és a hatalmas Long Island szigeten elterülő Queens illetve Brooklyn. Mi ez utóbbi városrészben szálltunk meg, egy már-már gettószerű részen – atrocitás nem ért minket, viszont annál érdekesebb volt látni az üzletek elé leeresztett, fizikai behatások nyomait viselő ősrégi vasredőnyöket, vagy például azt, ahogy egy-két fekete bácsi szakadt kistrikóban, békésen pipázgatva, sámlin ülve bandázik a koszos utcán, és nézi a meccset egy kirakat tévéjében. Igen, ez is New York, és ez is az Újvilág. Azért azt hiszem, hamar sikerült felvenni a Brooklyn-i életstílust, mert amíg az első reggelen a metrómegállóban még egy fekete seftes akarta ránk, a hülye turistákra rásózni a bérleteit („az automata nem működik”), a harmadik nap végén már MI adtunk el NEKI négyet 🙂

A metró nagyon közel állt meg hozzánk, és behálózta a város nagy részét (elég bonyolult a rendszer egyébként, sok a különbség az otthonihoz képest), így szerencsére a három nap alatt egyáltalán nem kellett autóba ülnünk, és dugóban araszolnunk. A New York-iak is ritkán teszik ezt (a lakosság több, mint felének nincs is egyáltalán saját autója, ezzel kissé csodabogaraknak is számítanak más városokban élő honfitársaik szemében), inkább ők is a tömegközlekedést használják, kinti szemmel olcsó a bérlet; vagy fognak egyet a jól ismert sárga, egyre növekvő részben hibridhajtású taxikból. A metrózás nekem nagyon jó élmény volt, régóta erre vártam már így egy szűk egy éves kihagyás után, meg is lett százféleképp örökítve, ahogy pöffeszkedek az ülésen..derültek is rajta a közelben ülő fekák 🙂 De hát én is röhögök a Földalattin minden egyes megállónál százat kattintgató kínai turistán, ez az élet rendje. A kocsik egyébként légkondicionáltak voltak, ez megváltásnak számított a kinti 30 fokok mellett. Non-stop mentek, és a beléptetőrendszer is automata volt, de ennyivel lassan akkor be is fejezném a lelkes mesélést; a nyári felújításokkal és terelésekkel kapcsolatos kavarodást, meg az aluljáróban terjengő irtózatos bűzt és koszt már úgysem lehet leírni, érezni kell. Kissé új értelmet nyert a városról szóló mondás: „If you can make it here, you can make it anywhere” 🙂

New Yorkban a turisták számára érdekes helyszínek gyakorlatilag mind Manhattan-ben, az USA szűk értelemben vett gazdasági és kulturális központjában találhatóak. Ez az a terület, ahol több, mint 5500 felhőkarcoló emelkedik ki a jórészt tökéletesen merőleges rácsszerkezetet követő utcákból, és ahol egy európai számára elképesztő sűrűségben élnek az emberek egymás hegyén-hátán. Érezni lehetett az ÉLET szagát a levegőben, nekem bejött, de biztos vagyok benne, hogy egy csomó ember frászt kapna a fölé magasodó betondzsungeltől. Szerencsére van menekülési lehetőség, például a Central Park, ami egyébként nem a legnagyobb, csak a leghíresebb zöld terület a városon belül, és ami látszólagos természetességének ellenére mesterségesen kialakított, minden tavával és építményével együtt. A tervek elkészítésében pedig egy magyar is részt vett anno; ez nem is olyan meglepő, New Yorkban ill. azon belül is Manhatten-ben ugyanis sok magyar bevándorló él már régóta, a parktól nem túl messze afféle „magyar negyed” is van, Magyar Házzal, iskolával és magyar bolttal (Nashville-ben mi meg bezzeg járhatunk az oroszokhoz kolbászért :)).

Első napunkat mi is a Central Parkban kezdtük, és majdhogynem ott is fejeztük be, olyannyira hatalmas és szövevényes, épphogy a feléig jutottunk. Mondjuk annyira reprezentálja csak New Yorkot, mint amennyire a Margitsziget Budapestet, de volt bőven időnk, és a híres-neves Central Park Zoo-t is meg szerettük volna mindenképp látogatni, ahonnan a Madagaszkár c. film és a „riszálom úgyis-úgyis” eredeztethető. A vártakkal ellentétben ez nem volt túl nagy, és nyoma sem volt oroszlánnak, zsiráfnak, vizilónak vagy zebrának, a filmből egyes-egyedül csak Julien királlyal meg a pingvinekkel találkoztunk. (Kapitányt mondjuk pont nem láttuk, biztos épp a fogait próbálta elárverezni a Wall Street-en.) Viszont pont elcsíptünk egy jó kis programot, az oroszlánfókák etetéssel egybekötött mutatványos show-ját..vagy inkább fordítva? 🙂

Este megpihentünk egy kicsit a hűvös szálláson, aztán naplemente előtt még visszametróztunk Brooklyn szélére, megnézni a folyópartról New York egyik jelképét, a Brooklyn-hidat (a világ első, sokáig leghosszabb acélkábeles függőhídját), meg megcsodálni Manhattan lenyűgöző esti fényeit.

Niagara Falls, NY

Első nap munka után Ohio állam közepéig jutottunk el, miután keresztülmentünk több nagyvároson is. Cincinnati éjszaka egészen impozáns látványt nyújtott, majd Columbusban egy kis torlódás lassított le minket, ami éjfél táján szokatlannak tűnt. Alvás után már nem volt messze New York állam nyugati csücske, így még aznap délután, a Nagy-tavak mellett autózva meg tudtuk nézni a Nashville-től mintegy 730 mérföldre lévő Niagara-vízesést. Itt van az USA legelső state parkja, a Niagara State Park, ami otthont ad a vízesésegyüttesnek. A Kecske-szigeten álltunk meg, ami két fő részre osztja a zuhatagot, a kanadai oldalon lévő Horseshoe Falls-ra és az amerikain lévő American Falls-ra ill. Bridal Veil Falls-ra.

Ugyan magassága csak bő 50 méter, szélessége miatt ez Észak-Amerika legnagyobb hozamú vízesése (percenként több, mint 100 ezer köbméter víz zúdul a mélybe), nem meglepő hát, hogy szépsége mellett mint energiaforrás is nagy jelentősége van, a folyó ezen szakasza összesen 4400 megawattnyi villamos energia termelésére alkalmas erőművet működtet.

Pont július 4-e volt, a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésének évfordulója, ami az USA talán legnagyobb ünnepe, így elég nagy tömeggel találtuk szemben magunkat. A kanadai oldal megtekintése után elég hosszú sorbanállás következett a Cave of the Winds-hez vivő liftek előtt, de megérte kivárni: a Bridal Veil Falls aljához jutottunk, ahol a sziklákra helyezett fa pallókon meg tudtuk közelíteni a vízesést. Ezeket egyébként minden évben elbontják a téli jégzajlás miatt, majd tavasszal újra felépítik. Kaptunk ugyan esőkabátot és egyszer használatos szandálokat, de vízből jutott így is bőven, a legfelső rész gyakorlatilag felér egy fürdéssel, de a zuhatagok közelében egyébként is mindenhol száll a víz. Megfelelően szigetelt fényképező híján innen nem hoztunk fotókat, csak néhány szinttel lentebbről, íme:

Ezután az amerikai oldal felső részénél sétálgattunk, mígnem kezdett lemenni a nap, ekkor autóba ültünk, és megkerestük az aznap esti szállásunkat. Sötétedés után újra visszamentünk megnézni a július 4-e alkalmából rendezett tűzijátékot ill. a vízesés színes díszkivilágítását, de az egész környék bedugult, úgyhogy fél óra körben araszolás után parkolóhely híján visszamentünk a szálláshoz (közben legalább hallottuk a durrogást, messzebbről még néhány fénycsóvát is, hurrá :)).

Másnap New York felé vettük az irányt, ahol az addig összesen megtett 1150 mérföld után egy időre véget is értek a hosszan autózós napok (habár így, hogy ketten vezettünk, sokkal rövidebbnek érződött), de ez már Nóri bejegyzése lesz. 🙂

Keleti part

Florida és a nyugati part után túl vagyunk a harmadik, minden bizonnyal utolsó nagy körutunkon is, ami a keleti part közelében vezetett 12 napon és 2326 mérföldön (3743 km) át. A Niagara-vízesés felé indultunk, majd New York-tól ereszkedtünk le délre, kinéztünk az óceánpartra, majd az Appalache mentén visszaértünk Nashville-be:

Tracklog

Szokásunkhoz híven külön bejegyzéseket írunk majd, ahogy az időnk engedi. Az utat négyesben tettük meg Viktorékkal, helyváltoztatáshoz az alábbi szamarat béreltük ki, a Mustang ugyanis amilyen jó túraautó két személynek, olyan kényelmetlen négynek.

Altima elölről

Tehát Nissan Altima, 2.5 literes benzines, fokozatmentes automatával. Nórinak megígértem, hogy nem fogok állandóan az autóról értekezni, úgyhogy gyorsan le is tudom néhány mondatban: nagy, kényelmes, halk, mindene kulturált, elég erős, a fogyasztása a teljes távon 6.59 L/100km-re jött ki, ami egy ekkora kasztniban lévő 2.5 literes benzinestől figyelemreméltóan alacsony érték, pláne hogy tele is volt, és a klíma is folyamatosan ment. Eleinte furának tűnt, ahogy konstans fordulatszám mellett gyorsul az autó (á la Babetta), de meg lehet szokni. Egészen jó használati tárgyat raktak össze ott keleten, és ezzel el is mondtam mindent. Arra született, hogy tökéletes legyen, és csendben tegye a dolgát a fontosabb dolgokkal foglalkozó tulajdonosa alatt. Nem a vágy tárgya, csak egy mindennapi eszköz, valahol félúton a kenyérpirító és az imbuszkulcs között. Szóval jó autó ez, csakhát kit érdekel? 🙂 Persze az is lehet, hogy a 10 évvel későbbi önmagam mást mondana.

Altima hátulról

A lányoknak sorry-sorry-sorry, ezzel le is tudtam az autós szekciót, jöjjenek hát a helyszínek!

Újabb szünet

Vasárnap megérkeztek öcsémék, Viktorék, a napokban Nashville környékén bóklásztunk többnyire olyan helyeken, amikről már korábban írtunk, és természetesen beizzítottuk a kerti grillt is. Holnap bérelünk valami négykerekű hodályt, amiben mind a négyen elférünk, és útra kelünk, ezúttal észak felé. A blogban ez egy újabb szünetet eredményez, utána viszont szokásunkhoz híven beszámolunk a látottakról. Szép nyarat mindenkinek!

Grill