2012. október havi bejegyzések

Jogsi II.

A múlt heti elmélet után ma túl lettem a road testen is. Az első rész keretében olyan bonyolult feladatokat kaptam, mint pl. az index bekapcsolása, a duda működtetése, vagy a kézifék azonosítása az autómban. A második résznél a vizsgáztató beült mellém, és mentünk egy kört, aminek során ki kellett tolatnom egy parkolóhelyről, és volt még kb. 4 stoptábla, meg egy speed limites. Nyilatkoztam, hogy ha nem alakulnak jól a dolgok, akkor felajánlom a szerveimet (ez az infó felkerül a kártyára egy piktogram formájában), csináltak rólam fotót, és $19.50 leemelése után a helyszínen el is készült az ID-m. A héten megérkezett a végleges rendszámom is – itt nem az autóhoz tartozik, tehát eladásnál lekerül az addigi.

Hurrá, mostmár tényleg egészen emberszabásúnak tűnök, alkoholos ital vásárlásakor sem kell majd a magyar útlevelem adatainak magyarázásával fárasztanom a pénztárosokat – mert ID-t azt bizony mindenkitől kérnek ilyen esetben.

Annak, hogy innen kb. 60 mérföldre vizsgáztam, a korai dátum mellett volt egy további hozadéka is: út közben $3.35-ért vettem prémium naftát. Nashville-ben ennyiért regulart sem kapok. 🙂

Reklámok

Mindenszentek – Halloween

Az eddig kint töltött bő egy hónapunk alatt állandó jelleggel botlottunk bele a szerteszét kitett díszekbe, giccsekbe, jelmezekbe, bizarr tökízesítésű sörökbe, a korábban már bemutatott pumpkin-sütikékbe, és természetesen utcai tökárusokba is (hajszálpontosan az otthoni standos dinnyeárusokkal analógok, csak a portékájuk színe kicsit élénkebb :)). Bizony, itt óriási hagyománya van a Mindenszentek, pontosabban a Halloween megünneplésének. Tudom, sokan fujjognak, hogy hülyeamcsiszokás..felesleges, egyrészt mert a mi húsvéthétfői locsolkodásunk szerintem semmivel sem értelmesebb, másrészt a töklámpázás, de még a “Trick or treat!” jegyében zajló édességvadászat is eredetileg kelta ill. angolszász eredetű 🙂 Igaz, az amcsik sokkal lelkesebbek e téren. Illetve a Wikipédia szerint az utóbbi években már ők sem annyira, mert egyre több gyerek tűnt el rejtélyes módon a csokigyűjtögetős éj leple alatt..

Nade egy szó, mint száz, sütőtökös-szellemes fotókból mostanra egész szép kis csokor gyűlt össze már nálunk, alkalomhoz illően fogadjatok párat sok szeretettel.

Elsőnek itt van egy tökös-denevéres-csontvázas vödröktől roskadozó polc, ebbe lehet gyűjteni a gyerekeknek a muníciót. (Igen, ez a kép volt már korábban, Walmartos, de hátha valaki lemaradt róla :))

Ha nem a kapó, hanem az adó fél leszel október legvégének éjszakáján, ilyenekből tudsz például bespájzolni:

És kell is. A házadba bekopogó éhes apróságokkal nem érdemes ujjat húzni, különben tényleg jön a “trick”..

Jelmezen, vödrön és nasikon kívül egyébként láttunk még ezerféle más Halloween-es kiegészítőt is a Walmartban. Az egyik legviccesebb nekem ez a folyékony szappan volt, amiben semmi értelmet nem véltem felfedezni, olyan gyerek biztosan nincs, aki az ilyesmit értékelné 🙂 Mindenesetre igazán creepy (ahogy ez a régi kedvenc vizsgaidőszakos, témába illő játékom is).

A legdurvább Halloween-es giccsek lelőhelye szerintem mégis a “Curious Heart” nevű ajándékbolt lett volna, melyet csak kívülről pillantottunk meg a Walmart irányába menet. Elnézve, talán jobb is így 🙂

Zárásként pedig egy kép a Walmart előcsarnokában levő, “The walking dead” figurákkal teli, ún. halászós típusú szezonális játékautomatáról. Kezeket fel, aki örömmel adna pénzt csemetéjének plüss zombira! 🙂

Benzingőzös poszt

Az itteni társadalom egyik lételeméről szeretnék írni, a nevét talán nem is kell mondanom. 🙂

A kutaknál jellemzően háromféle benzint árulnak, oktánszám szerint van regular (87), plus (89), és premium (93, néha 91). Diesel a normál kútfőknél elég sok helyen nincs, csak kint szélen, a teherautós kiállásoknál. Eleinte meglepett, hogy ennyire félvállról veszik az olajfinomítást, hát persze, hogy így nem jön ki akkora teljesítmény egységnyi méretű motorokból, aztán felfigyeltem a számok melletti jelzésre: (R+M)/2

Van ugyanis a kísérleti oktánszám (RON, Research Ocate Number), amit 65.6 ºC-on mérnek 600-as fordulaton járó motorral, és van a motoroktánszám (MON, Motor Octane Number), ahol 148.9 ºC hőmérsékletre fűtik a befecskendezendő adagokat, és 900-as fordulatot alkalmaznak. Utóbbi közelebb áll a mai motorokban uralkodó viszonyokhoz, és jellemzően 8-10 ponttal alacsonyabb értéket eredményez az így mért kompressziótűrés (egyébként ugyanúgy számolják az értéket, azaz 0 a tiszta normál-heptáné és 100 a tiszta izooktáné).

Európában a RON értéket tüntetik fel, itt pedig az Anti-Knock Index (AKI) nevűt, ami a RON és a MON átlagát jelenti. Ebből következik, hogy pontos megfeleltetést nem lehet felállítani, de az itteni regular otthon 91-92 körüli értéket kapna, a premium pedig kb. 98-asat. Jól mutatja a skálák eltérőségét (ill. inkább az adalékok hangsúlyosságát), hogy egy otthoni 100-as benya AKI értéke jellemzően 94, holott a tiszta i-oktán ugye mindkét skálán definíció szerint 100-as.

Még egy apróság, hogy idekint a benzin alapban mindenhol 10% etanolt tartalmaz, akinek ez nem tetszik, az elvétve talál etanolmenteset is picit drágábban, “pure gas” néven (az egyik munkatársam Mazdája pl. csak ezt szereti).

Jah, egyébként a Mustang fogyasztása jól alakul, vegyes használat során eddig 21-25 MPG körüli értékek voltak (miles/gallon, itt így mérik), ami 9.4-11.2 liter/100km-nek felel meg – egy 4 literes nem éppen modern konstrukciójú motortól nem vártam volna 15 alatti számokat. Cserébe 89-es naftát kap, sőt, a múlt hétvégén a Smoky-nál olcsón találtam 93-as pure gas-t, akkor azt is ivott. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg simábban járt tőle, vagy csak placebo, majd még talán kísérletezek.

Jah, árak: kúttól és benzintől függően $3.35-$3.95 körül mérik, gallononként. Az itteniek panaszkodnak, hogy hogy felment az ára, én egyelőre ki vagyok békülve vele. Na igen, nem mindegy, hogy honnan nézzük…

UI: Nóri azt mondta, hogy ez most relatíve érdekes bejegyzés, úgyhogy a lányoktól reklamációt nem fogadok el! 🙂

Diamond Caverns

A hétvégén – ittlétünk alatt először – észak fele vettük az irányt: átmentünk Kentucky államba, azon belül a tőlünk kb. 85 mérföldre levő Park city-be, hogy megnézzük a Mammoth Cave National Parkban található Diamond Caverns-t (“Gyémánt barlang”). Két oka volt az utunknak: egyrészt a cseppkőbarlangok engem bárhol, bármikor lenyűgöznek, másrészről pont most volt ide szóló kupon is a Groupon oldalán 😀

A barlangot az 1850-es évek végén fedezte fel véletlenül egy, a birtokon tevékenykedő rabszolga. Ha jól értettem az idegenvezetőt, az illető épp a korábban kitett állatcsapdákat ellenőrizte volna, ám az egyiket nem találta a helyén..tapogatott, kutatott, és hopp! Beleakadt a föld alatt rejlő hatalmas üregrendszer bejáratába. A barlang falát alkotó kőzetet megpillantva a szolga először azt hitte, gyémántbányára bukkant, ám igencsak leolvadhatott arcáról a mosoly, mikor nem sokkal később kiderült: a csillogó képződmények csupán kalcitkristályok, melyek cseppkő formájában váltak ki az üregbe bejutó felszíni vizekből, így továbbra sem ő lesz az úr a háznál. Persze azt már a látványosság bejáratánál megtudtuk, hogy a remény hal meg utoljára…gyémántmosó sziták gyermekek részére:

A barlangot azóta is szorgosan látogatják, még esküvők, mulatságok helyszíne is többször volt a múlt században. Cseppkőképződés pedig azóta is aktívan zajlik benne, nem is szabad sehol a barlang falához érni, mert az leállítaná a folyamatot.

Voltak mindenféle álló- és függőcseppkövek:

Néha ezek érdekes zuhatagszerű képződményt formáltak (“medúza”):

Ez pedig a “popcorn” formáció..

..emez meg a “cavebacon”.

Ez különösen tetszett, jártam már pár cseppkőbarlangban, és az aggtelekiben talán a Diamond caverns-hez képest több érdekes alakzatot lehetett felfedezni (ottani kedvenc az oldott vastól vöröslő “tigris”), de efféle szalonnamotívumokkal szerintem nem találkoztam még sehol. Nyilván, hol van a több zsír, otthon, vagy itt? 😀 A csoportban az egyik nőnek a hasán is volt vagy 10-15 kiló, és egész úton panaszkodott, lihegett meg nevetgélt magán hangosan, hogy ő már túl “öreg”, ő már a lépcsőzésekkor nem tudja úgy tartani velünk a lépést. Vicces volt nagyon 🙂

Amúgy a nagyjából egy órás barlangtúrára mindig egészkor indították a csoportokat (ezt előzetesen nem tudtuk), az eggyel előbbi turnusról cirka 4 perccel sikerült lemaradnunk, így ott tébláboltunk majdnem egy órán keresztül a helyszínen. A késés oka prózai: gondoltam, a bejáratnál levő kis tónál horgászó kőszobrocska pecabotjára még a jegyvétel előtt gyorsan felapplikálom valahogy Kitty-t, és lefotózom, mint a nagy kapást, mert az milyen poén.. 😀 Naná, hogy semmi nem látszik belőle, de ezek után az a minimum, hogy megpróbálja odaképzelni mindenki 😀

A potyázás alatt amúgy legalább meg tudtuk nézni rendesen a váróban kiállított ásványokat, képeket, illetve ismét tudtam tekergetni is egyet. Vagyis azt pont nem, mert sajnos ez a gép is automata volt (ezekkel mindig csúnyább lesz a végeredmény..), de íme az újabb szerzemény:

Mikor a túra végeztével hazafelé tartottunk, már sötétedett, egész szép volt az ég.

Naszóval, szép volt, jó volt. És valami azt súgja, fogunk még erre járni, mert van még pár látnivaló Kentucky-ban. Már csak magában a – világon amúgy leghosszabb barlangrendszerrel büszkélkedő – nemzeti parkban is, aminek pont a névadóját, a Mammoth Cave-et nem jutott eszünkbe megnézni, pedig ott voltunk mellette.. 🙂 Hiába, a közel száz évvel ezelőtti Kentucky-i barlangháborúk még most sem értek véget, csak most a turisták elszívásáért és a látogatottságért folyó ádáz küzdelem nem holmi hazugságokon, terelőkön és a más tulajok barlangjában kivitelezett barbár cseppkőtörögetésen alapul, hanem…KUPONOKON.

Munkahely II. (kockáknak)

Előrelátó módon a munkámról szóló postról leválasztottam a szakmai részeket, így mindenki könnyen eldöntheti, hogy orientáltságának megfelelően melyik írás elolvasásának (nem) áll neki.

A projektben amibe belecsöppentem, MongoDB adatbázist használunk, ez egy NoSQL-es okosság, tehát nincs benne kötött séma, csak egy rakás objektum collection-ökbe rendezve, amikről nagyjából semmit nem tudunk, viszont gyorsan tudjuk őket kezelni.

A fölötte futó alkalmazás Python-ban készül, amivel korábban összefutottam már, de még nem használtam érdemben. Ez egy dinamikus típusos nyelv olyan nagyszerű dolgokkal, mint a név szerinti paraméterátadás, bazi tömören megfogalmazható és hatékony tömb műveletek, szimultán értékadás, egy karakteres formázó operátor, szintén a végletekig egyszerűsített erőforráskezelés (persze lehet itt is gyönyörű try..finally blokkokat írni, csak ugye körülményes, meg könnyen keverhetők az absztrakciós szintek), kommentelhető ill. whitespace-elhető regexp kifejezések, és még egy rakás jópofa okosság.

Akár efféle förmedvényeket is lehet benne írni:

Ha valakinél a pontosvesszők ill. kapcsos zárójelek hiánya, vagy mondjuk az egy soros lambda függvények nem verték volna még ki a biztosítékot (ezek inkább csak elsőre szokatlanok), annak szeretném felhívni a figyelmét a “?” operátor hiányának workaround-olására középtájon… 🙂 Gyalázat, ilyen is csak egy könyvből kivágott példa lehet – nem szeretem az efféle hakkolásokat.

A GUI webes, a kliens oldalon nincs nagy meglepetés, jQuery alapon történnek a dolgok.

Az IDE neve PyCharm, verziókezelőből pedig a szokásosnak mondható SVN helyett GIT-et használunk. A lényege hasonló, picit más megközelítéssel, nameg gyorsabb és helytakarékosabb. Oprendszerből OSX-et használok, ez a lehetőség egy igen kellemes meglepetés számomra. Igazából itt is Microsoft alapokon működik minden (Exchange levelezés és naptár, gépek domainben, stb.), csak megtűrik a Mac-eseket is.

Laptopból egy 15″-os retinás MacBook Pro-t kaptam. Még emlékszem a pillanatra, amikor nyáron otthon az Allee-ban először láttam ilyet a 2880×1800-as felbontású IPS kijelzőjével – nem picit esett le az állam. Új világ, csak remélni tudom, hogy idővel lecsorognak ezek a panelek az elérhető szegmensbe (aki esetleg nem hallott róla, ilyenkor sokkal nagyobb PPI beállítással fut az oprendszer, tehát a nagy felbontás ellenére nem aprók sem a betűk sem az ikonok, csak minden sokkal szebb, az ívelt vonalak élesek és íveltnek is látszanak, a fotók részletesebbek, stb.).

Az otthonról hozott Dell E6430 mellett:

A vicc, hogy a kijelzőt leszámítva kb. megegyezik a két konfig, az almás gép mégis ennyivel kisebb tud lenni úgy, hogy mellé kétszer (!) olyan hosszú ideig bírja egy feltöltéssel, sokkal könnyebb, nagyobb a kijelzője, és nem hallani a hangját.

(Nem tettem semmit a Dell alá, egyszerűen csak szegénykém 3.24 cm vastag, a Mac meg 1.8)

Nem tudom, hogy csinálják az Apple-nél (ill. vannak mindenféle infók pl. az asszimetrikus ventillátor lapátokról, nameg nyilván minden integrált..), mindenesetre gratula nekik, figyelemreméltó teljesítmény.

Az előző postból kimaradt még egy kép az irodaházzal szemben lévő, tehát pont optimálisan elhelyezkedő Bobby’s Idle Hour nevű helyről. 🙂

Zászló, gitár, hideg sör – a kötelező tartozékok. 🙂

Munkahely I. (embereknek)

Már négyen jelezték, hogy a blogban nincs semmi a munkámmal kapcsolatban, ezt a hiányosságot igyekszem most pótolni.

Azt már talán hallhattátok, hogy a Vanderbilt University (itt többnyire csak Vandy-nek becézik) egyik szervezetében tevékenykedem, hivatalosan mint research scholar (nem tudom mi a pontos magyar megfelelője, valamilyen tudományos munkatárs), de nem kell semmi nagy dologra gondolni, itt is szoftvert tervezek-fejlesztek, mint otthon. 🙂

Ez a környék egyik legnagyobb magánegyeteme, 12 ezer diák tanul itt szerte a világból, és összesen több, mint 20 ezer alkalmazottjával az állam második legnagyobb munkaadója is egyben a FedEx után. Nem kifejezetten infós hely, a 3/4-ét a Medical Center teszi ki, amit az ország legjobb kórházai között tartanak számon.

A szervezet ahol én vagyok, a Vanderbilten belül egy porszem, bő száz emberrel. Kívül-belül szép, modern irodaházban dolgozunk, mindenki kedves és segítőkész, a viszonylag kis cégek előnyei még érezhetők, nincs vészesen túlszabályozva a működés. Persze néhány hét után nyilván elég kicsi a rálátásom a dolgok menetére.

Sok magyar van, ami megkönnyíti a helyzetemet, ugyanakkor az angoltanulást meg hátráltatja, itt is igaz a némileg talán elcsépelt ábra:

Az egyetem többi részéhez hasonlóan itt is vannak a Föld minden tájáról emberek, közvetlenül mellettem egy orosz srác ül, de vannak a Távol-Keletről, vagy pl. Svédországból is.

Korábban már talán volt, hogy az albérletünk elég közel van, gyalog alig néhány perc, így ebédelni egyelőre haza járok, pláne hogy amíg Nóri dolgai nem rendeződnek, és nem kezd el valahol dolgozni, addig Ő is itthon van, és még néha főzésre is ráveszi magát valahogy. 🙂 Ha ez változik, akkor sem hiszem, hogy nagy gond lesz, éttermek tekintetében a környéken igen széles a választék.

Namaste

Avagy “üdvözöllek”. Ezzel a szóval zárult a szerda esti programom, illetve további néhány lelkes “welcome”-mal, meg érdeklődéssel, hogy honnan jöttem, és hogy tetszik a város. (Már-már stepfordi feleségek-jellege volt a dolognak..) Bizony, rászántam magam, és elmentem a héten az első önálló, valódi programomra a városban..jógázni 🙂

Mikor kijöttem, szomorúan vettem tudomásul, hogy itt a többség fut, és bár akad még azért más sportolási lehetőség is, egyik sincs igazán járótávolságra, és nem éppen pénztárcabarát. Egy esti séta alatt azonban véletlenül beleakadtam egy közösségi ház plakátjába: “gentle yoga”, 10 dollár, és fél órára sincs az albérlettől. Tökéletes! A tanárral mailben is egyeztettem, hogy fogad-e alieneket. Fogadott, nagyon lelkes volt, még jógamatracot is kaptam tőle kölcsön, melyet mintegy vörös szőnyegként terített le elém 🙂 Bent a teremben félhomály és gyertyafény uralkodott, mindenkinek volt pár kedves szava, az óra maga is tetszett (jól átmozgatott, de lassabb-nyújtósabb típusú volt, pont, mint a gerincjóga, amire Pesten jártam, csak itt kötelet és jógatéglát is használtunk sokszor), és egy mindössze néhány perces, de HARANGOS relaxációval zárult (Juci, gondoltam Rád :D), úgyhogy ha lenne esetleg bárki idióta, aki kb. 1500 Ft/percért keresni próbálna a mobilomon, szerdán 6 és 7 között ezentúl ne tegye, jógán leszek 😀

Ja, egyébként legtöbbször egy kukkot nem értettem a tanár szavaiból, de ez így volt izgalmas, legalább feldobtam a nyakatekert, fejlógatós, mindeközben lábujjhegyenállós pozíciókat egy plusz fejfordítós elemmel is, majd’ bepisiltem 😀 (Taunia, az oktató néha megszánt, és beállt mellém ilyenkor, hogy jobban lássam, mielőtt tényleg kitörne a nyakam.) Így már teljesen követni tudtam mindent. Aki jógázik: a child-póz itt is “child”, a halott itt is “dead”, és a kobra is “cobra”, viszont a hegytartás az “downdog” (=downward dog). Egész találó 🙂

Amúgy volt egy “honeymoon” is, de nem emlékszem rá, hogy az mi lehet, ha meg rákeresek neten, csöppet más jellegű képek jönnek elő.. 😛

Na, mindenesetre tényleg jó volt nagyon, teljesen kitisztult a fejem, és még most is izomlázam van. Mondjuk az meg sokkolt, hogy a sok betegeskedés miatti fél éves sportszünet mennyire meglátszik az ember teljesítményén és rugalmasságán (pedig azidő alatt sem csak ültem, volt költözködés-pakolás, túrázgatás, sok-sok séta), minimális munkánál is beremegtek az izmaim, és amíg ülőterpeszben régen teljesen előre tudtam hajolni, gyakorlatilag hassal a földre, most csak félig ment..Peti kinevetett, ezért leküldtem a padlóra, és neki a talajra merőleges képzeletbeli tengelytől számítva kb. 2 fokot hajlott előre csak a dereka,  annál is már pirult és lihegett. Úgyhogy onnantól már én nevettem, és kicsit megnyugodtam, hogy egy kocka programozó kondiciójától még távol állok 😀 Van még hova fejlődni mindkettőnknek. Ha belejövök, talán ellátogatok majd Taunia kevésbé nyugdíjas flow jóga-óráira is, de csak ha már becsukott szemmel is tudom majd követni a mostanit..