2013. február havi bejegyzések

Nyolc év

Pontosan ma van 8 éve, hogy együtt vagyunk. Nem kevés idő, de nem is olyan sok. Azt szokták mondani, hogy 7 éves ciklikusság figyelhető meg a kapcsolatokban – nos, mi a hetedik után vettünk egy közös lakást és összeköltöztünk, majd szűk két hónap után kontinenst váltottunk, végsősoron ezek felfoghatók jelentős eseményeknek, habár ez inkább csak véletlen egybeesés.

rose

Gyorsan kerestünk egy nagyjából 2005-ös közös képet is, íme! 🙂 Nem volt egyszerű dolgunk – most sem vagyunk különösebben szalonképesek, de 8 éve… khm.. 🙂

2005s

Nórinak egyébként az alábbi volt az első gondolata a témához kapcsolódva, habár ezért a fajta csokiért kivételesen pont nem rajong annyira. 🙂

aftereight

Reklámok

Chattanooga, TN

Vasárnap a Nashville-től délkeletre, alig két órányi távolságra levő Chattanoogá-t látogattuk meg. Mi korábban nem hallottunk róla egyáltalán, de most érdekes módon már úton-útfélen, filmekben is belebotlunk a nevébe 🙂 A város egyébként Tennessee határán fekszik, kis része Georgia államba is átlóg. És ami nekem furcsa volt, hogy ide utazva, gyakorlatilag az amúgy kicsinek számító Tennessee-n belül maradva is már át kellett lépnünk egy időzónát, és nem ez az egyetlen állam, ahol nem egyeztették össze ezeket következetesen a közigazgatási határokkal.

Elsőként a Lookout Mountain nevű hegyhez mentünk el, ahol Chattanooga két leghíresebb látnivalója található: a Ruby Falls, illetve Rock City. Az előbbi egy 44 méteres vízesés, mely a hegy gyomrában zubog, és melyet kellemes aláfestő zene, valamint különféle színekkel történő megvilágítás tesz még lenyűgözőbbé. A vízeséshez – mely egyébként a felfedezőjének feleségéről, Ruby-ról kapta a nevét – egy cseppkőbarlang járatain keresztül vezet az út, ami önmagában sem volt utolsó látványosság. Ráadásul innen, végre-valahára, több hónapos kihagyás után szuvenír penny-t is tudtam hozni 🙂

Rock City-hez, a különös sziklás kerthez csupán néhány percet kellett autóznunk a vízeséstől. A helyen az érdekes formájú sziklatömbök, kanyargó hegyi ösvények, kilátók, vízesés mellett igazi mesevilág – figurák, kerti törpék sokasága – fogadja a turistákat, immáron már vagy 80 éve. Leghíresebb pontja a Lover’s Leap, egy magaslat, ahonnan a legendák szerint lelöktek egy indiánt a rivális törzsből való szeretője miatt, és ahonnan tiszta időben állítólag hét környező államot is be lehet látni (ezek: Tennessee, Kentucky, Virginia, Dél-Karolina, Észak-Karolina, Georgia és Alabama). Ezt mondjuk sokan cáfolják 🙂

A Lookout Mountain után a belváros felé vettük az irányt. Megnéztük a híres Chattanooga Choo Choo Hotelt, amit az egykori helyi vasútállomás épületéből alakítottak ki, és ami mellett megtekinthető a régen erre közlekedő Birmingham Special járat egy régi szerelvénye is, a bizonyos Choo Choo (“Sihuhu”), amit egy 1941-es sláger tett világszerte ismertté. Én eddig erről sem hallottam, de többen – főleg a tapasztaltabb generációból – még a dallamát is el tudták dudorászni, mikor szóba jött 🙂

A naplemente előtti órákat a várost átszelő Tennessee River mellett töltöttük. Először körbejártuk az egyik partján elterülő Coolidge Parkot – el-elnéztük, ahogy a feka gyerekek amerikai focit játszanak a réten 🙂 -, majd átkeltünk a Walnut Street Bridge gyaloghídon, és sétáltunk kicsit a túloldalon is, egy modern múzeumépület (Hunter Museum of American Art), illetve az azt körülvevő szoborarzenál mellett. Innen látszódott egyébként a Tennessee Aquarium hatalmas épülete is, de ezt most kihagytuk, Atlantában láttunk elég halat 🙂 Visszasétálva az autóhoz még a parkoló melletti utcába is benéztünk, és végigjártunk itt egy alap tánctanfolyamot, a szó szoros értelmében, ld. képek. Fárasztó, de nagyon jó kis nap volt, aminek a végére sok élménnyel, fényképpel, és végül 3, azaz három tekergetős penny-vel is gazdagabb lettem 🙂

Villanyszámla II.

Anno ősszel okozott némi meglepetést az első villanyszámlánk, ami kb. hatszoros fogyasztásról tanúskodott az otthonihoz képest. Örömmel jelentem, a héten megjött a januári számla. Sejtettem, hogy ez lesz a mélypont, mert egész hónapban itt voltunk, és alig volt néhány meleg nap, amikor nem kellett fűteni. Az eredmény 1018 kWh, kb. amennyire számítottam, de legalább pont sikerült átlépni az 1 MWh-t. Le is írom: egy megawattóra. Olyan jól hangzik. Büszke vagyok. 🙂 Az atomerőművek teljesítményét is megawattban mérik, Paksé pl. 1760 MW. Persze a miénk az havi fogyasztás, tehát ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy hány hasonló háztartás zötyögne el vele, akkor még kell egy 24-es és egy 30-as szorzó (most ekkora időtartamot számláztak), de még így is jó sok energia ment el.

Electricity funny story

Mardi Gras

Ejtsd: mardigrá, szó szerint “Kövér Kedd”, franciául. Húshagyókedd helyett így nevezik sok helyen a farsang legeslegutolsó napját, az utolsó napot még a Húsvétot megelőző hosszú böjt előtt, amikor még bátran kerülhet a tányérunkba kolbász, cupák és szalonna, vagy az amcsik esetében szaftos hamburgerhús. Ezen a napon (idén febr. 12-én), illetve az ezt megelőző hétvégén sok nemzethez hasonlóan az amerikaiak is maskarát öltenek, vigadoznak és kurjongatnak, akárcsak Velencében a turisták, vagy Mohácson a busók 🙂 Különösen a déli, francia eredetű államokban van ennek nagy hagyománya – a leghíresebb például a New Orleans városában tartott karnevál, aminek a meglátogatásától minket végül sajnos eltántorítottak a csak erre a hétvégére megötszöröződött (!) hotelárak. Kedden, a tényleges Mardi Gras napján viszont Frank nagyon bulis kedvében volt, hozott mindenkinek maszkokat és csilli-villi nyakláncokat is, úgyhogy végül volt részem egy kis tantermi meg folyosói parádézásban. Érdemes megnézni a menetet vezető Frank papát, táskarádiójával a kezében..hihetetlen, hogy már 80 éves lesz nemsokára.

parade_2_

Még gyorsan csinált rólunk egy csoportképet is, aztán folytattuk is az angolozást. Persze azért ezzel is elment vagy jó 15 perc, mert a spanyol osztálybohócunk ráripakodott a mögötte álló koreai mókamesterre, hogy úgy nem tud rendesen a gépbe nézni, ha ő közben hátulról molesztálja (“Come on, Jundzsáj, it’s just me!” – húzta le a maszkját, aztán panaszt tett viccesen Franknél is :)), és ennél a pontnál már mindenkinél elszakadt a cérna 🙂

mardi_gras_1_

Húshagyókedd óta egy hét is eltelt, de mi nemigen csökkentettünk azóta sokat a hús- és fehérjefogyasztásunkon. Pont találtunk ugyanis Nashville-ben egy orosz- és kelet-európai termékeket forgalmazó pici boltocskát (amit egy itt élő volt orosz balett-táncos, Alexei üzemeltet :)), és így végre, vééégre kaptunk valami ehetőt: igazi magyar Pick csabai szalámit! 🙂 Első felindulásból kértünk is belőle egy fontot, azaz egy jó 45 dekát, ami felszeletelve kissé sokkolóan hatott, de már most alig van belőle, mert magában is csipegetjük. A másik örömhír, hogy ebben a boltban kaptunk végre túrót is, aminek a hiányába még ennyi idő után sem voltam képes beletörődni. Most már nem is kell, eljött immár a túrós sütikék és cukros-túrós-mazsolás krémmel vastagon megrakott kenyerek időszaka 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA

Olajcsere

A múlt hétvégi újabb 1000 mérfölddel elérkezettnek láttam az időt egy olajcserére, úgyhogy gyorsan lőttem is egy kupont a Grouponon. $25-ért benne volt még egy tire rotation (az első és hátsó kerekeket felcserélik, hogy egyenletesebben használódjanak), és egy 30 pontos átvizsgálás, mondjuk ez utóbbitól nem vártam sokat. Full szintetikus olajat kértem, ami $20 extra költség volt, ill. mivel itt ugye nincs szezonális gumi, amit mindig cserélget az ember, kértem egy centírozást is, ez is $20-ba fájt. A hátsó kerekek rendben voltak, az elsőkre viszont új súlyokat ragasztottak – ezek vannak most hátul. (Még Atlantából hazafele jövet mentünk keresztül valami lapraszerelt bútoron, ami egy pickup-ról esett le előttem az autópályán, ez biztosan nem tett jót nekik…)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Most simábbnak érzem a motor járását (mondjuk gondolom anno a CarMax-ben nem a legjobb olajat kapta), azt hiszem később sem fogom kivárni a gyári ajánlást, hanem hamarabb cserélek. Habár nekem aztán nem számít, úgyis kevés ideig van csak nálam a gép, de ezek elvek. 🙂

Charlotte, NC

A hétvégi kiruccanásunk utolsó állomása Észak-Karolina legnagyobb városa, Charlotte volt. A reggelt a “Metalmorphosis” nevű szobor megtekintésével kezdtük, de pechünkre az épp felújítás alatt – és darabokban – állt, úgyhogy feleslegesen kocsikáztunk miatta. Pedig nekem egy kép alapján nagyon megtetszett, és azóta ráadásul találtam róla videót is, hogy valójában mi is ez..azóta még inkább mérges vagyok 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ezután a Freedom Parkba néztünk el. Sétányok, szabadtéri színpad, híd, tó, kacsák.

Utána pedig következett a belvárosi NASCAR Hall of Fame kiállítás. Itt először egy kisfilmet nézhettünk meg a NASCAR történetéről (érdekesség: az amerikai autóversenyzés kezdete a 20. század eleji szesztilalomhoz köthető, amikor a szeszcsempészek a rendőrök elől egyre jobban feltuningolt járgányaik segítségével próbáltak meglógni), majd megkezdhettük a négyszintes túrát a különféle autók, alkatrészek, roncsok, ill. híres versenyzők emléktáblái között. Jópár dolgot ki is lehetett próbálni, beindíthattunk például egy motort, tesztelhettünk rugókat és egy lengéscsillapítót, cserélhettünk kereket egy boxban (“pit stop”), sőt, szimulátoros autóversenyen is részt vehettünk, igazi versenyautókba beülve. (Itt jegyezném meg büszkén, hogy amíg Peti 10-ből a 9. lett, én a 4. helyen végeztem :D)

A kiállítás után megebédeltünk a belvárosban, a jó öreg Panera Bread nevű helyen, ami már Nashville-ben is életben tartott minket egy jó héten keresztül a kiérkezésünk után – mert ezen a helyen legalább lehet kapni mást is hamburgeren és sült krumplin kívül. Meg kellett állapítanunk, hogy az eltelt pár hónap alatt semmi nem változott: ugyanazok benn a szagok, ugyanúgy nem értjük a kasszást, nem látjuk át teljesen az itt kérhető bonyolult menükombókat, és még mindig kétszer kell utánunk dobnia a kiszolgálónak a kis zacskónyi chipset, mert igen, az tényleg ajándékba jár a menühöz. (Persze lehet választani almát is, de arra eddig még nem volt precedens.. :)) Ebéd után picit sétálgattunk még az utcákon, fotóztunk pár szép épületet, meg megnéztük a közeli “The Green” nevű kis parkot is, ami a fű színe alapján most maximum sajnos “The Yellow”.

Utolsó állomásunk a reptér melletti Carolinas Aviation Museum volt, én ezt vártam a legjobban. (Észak-Karolina mottója: “First in Flight”, mivel itt, Kitty Hawk városában hajtották végre 1903-ban az első igazi repülőgépes, kemény 12 másodperces repülést a Wright fivérek.) Láttunk mindenféle kisebb-nagyobb, utasszállító vagy éppen hadi célokra használt gépet, beülhettünk egy-egy pilótafülkébe (még maga Kitty is bemerészkedett :)), megtekinthettünk néhány alkatrészt, ill. olvashattunk a levegőben a repülőkre ható erőkről, vagy éppen arról, hogy milyen veszélyt jelenthet rájuk nézve néhány, a reptér közelében szállingózó madár. Amerikában pl. különösen a nagytestű kanadai vadludak, amelyekből mi is szinte minden parkban látunk pár példányt, és amelyek néhány évvel ezelőtt pár percen belül kényszerleszállásra késztettek egy New York-ból épp felszálló repülőt, öngyilkos merényletet követve el annak mindkét hajtóműve ellen. Ezt a néhol megrongálódott, de mégis szépen egybenmaradt Airbus A320-as gépet azóta itt, a múzeumban lehet megtekinteni (a célállomása épp Charlotte városa lett volna), pilótája azóta nemzeti hős, és az esetet azóta “Miracle on the Hudson” címen jegyzik. (A repülő annyira alacsony repülési magasságot ért még csak el, hogy a kapitány nem tudott visszatérni vele a reptérre, így végül a jeges Hudson folyót választotta a landolás helyszínéül. Víztestbe becsapódni viszont sokkal veszélyesebb a szárazföldnél, neki mégis a sokévtizedes tapasztalatának hála sikerült ezt kiviteleznie anélkül, hogy a gép kettétört volna, és/vagy bárki megsérült volna a 155 utas közül.)

Amúgy a repülés és a repülők tök érdekesek, én túl sokat nem tudtam eddig róluk, úgyhogy a héten utánanéztem ennek-annak. Összeszedve, ha érdekelnek valakit az alapok: repülés, gépekhajtóművek, Airbus, Boeing, szuperszonikus repülés és az ezzel járó hangrobbanás, vagy időnként párakúpok. És a szuperszonikus jövő, amit bárcsak megérhetnék, mert tériszonyos vagyok és nehezen is viselem a hosszú utakat, viszont szeretnék még eljutni az életemben pár távoli országba 😀

Egyébként a múzeumban a segítők nagyobbrészt nyugdíjas pilóták voltak, és az egyikük nagyon lelkes lett, mikor megtudta, hogy Magyarországról jöttünk. “Én is dolgoztam arrafele évekig, na nem pont ott, de egy köpésre!”. Ez a közelség neki, mint kiderült, Németországot jelentette 😀 Ennyit számít az ember távolságfogalmának alakulásában az, hogy egyrészről az USÁ-ban nő fel, másrészről évtizedekig a felhők felett, kontinensek között szárnyal…

Columbia, SC

Szombaton Greenville után Dél-Karolina fővárosát, Columbiát látogattuk meg. (Columbia van egyébként Tennessee-ben is, meg még jópár más államban…és ugyebár Dél-Amerikában is őrzi egy ország Kolumbusz Kristóf nevét, bár annak a nevében az “u” helyett is “o” szerepel.) Városnézésünk első állomása a South Carolina State House, illetve egy mellette álló szép templom volt, de csak azután, hogy Peti feltankolt a betevő ColáPepsijével egy retro stílusú gyorsétteremben (így szerezve a belvároson belül legális parkolóhelyet az autónak :))

Az “államházánál” sikerült levideóznunk egy mókust is.

Ezután elnéztünk a South Carolina Military Museum-ba, ami abszolút felülmúlta minden várakozásunkat. A rövid, de velős kiállításon nemcsak száraz tények meg mindenféle tankok, fegyverek fogadtak minket, hanem még női szemmel is igazán érdekes dolgok, például különböző titkosszolgálati eszközök (miniatűr fényképező, méreglövedéket rejtő toll vagy ernyő – az ún. bolgár esernyő -, sarkában pengét rejtő félcipő), vicces amerikai katonai jelvények, egy Hitlertől származó ujjöblítő tálka, vagy épp egy pakli “Most wanted” kártya, iraki vezetők arcképével 🙂

Délután tettünk egy sétát a Finlay Parkban, annak ellenére, hogy a Tripadvisor szerint – ami mostanra az első számú “útikalauzunkká” nőtte ki magát – a helyet napról napra egyre inkább ellepik a csövesek. Megérte. Mondjuk tényleg volt pár szakadtabb ember, de legrosszabb esetben is csak egy kedves köszöntés ért minket a részükről. Sajnos mindezek után a lépcsőn feltálalt, mégis meglepően gusztusos gyros-szerű ebédjükből már nem kínáltak meg 🙂

A napot a Columbia Canal and Riverfront Parkban zártuk egy hosszú, közel 9 km-es gyaloglással. Teljesen margitszigeti sétálgatós hangulata volt az egésznek, csak itt jobbra és balra is láttuk magunk mellett elterülni a Broad Rivernek nevezett folyót. Nem mondom, hogy nem esett jól utána a kocsiban megszabadulni a cipőimtől, amikoris elkezdtünk továbbgurulni az esti, szomszédos államban levő szállásunk felé 🙂