Peti kategória bejegyzései

Az elmúlt egy év szavakban

Nos hát, hamar eljött a szeptember, a nagy pakolászásban már nem is maradt túl sok idő lezárást írni, de azért mindenképpen szerettem volna még egy idekint készült bejegyzést. Összességében egészen jól alakultak a dolgaink, egyelőre úgy tűnik, nem követtünk el nagyon nagy baklövéseket. Talán az egyetlen dolog, amit nagyon sajnálok, az az, hogy Nórinak nem sikerült állást intézni, ami pedig eleinte egy komoly feltétel volt, de végül mégsem szakítottuk félbe a kintlétet.

map

Amerika nagyon nagy, bőven lenne még mit megnéznünk, habár azért így is sokfelé jártunk, soha nem utaztunk még ilyen sokat. A munkahelyemre nem panaszkodhatok, egy ilyen egyetemi környezet elég jó alapot ad a nyugodt, szakmai munkára, nincs annyi kapkodás és sokfelé szakadás, mint sok más helyen. Szinte mindentől és mindenkitől független életet tudtunk élni, volt egy jó autóm amit szerettem, és eljutottunk jónéhány helyre, amiket soha sem fogok elfelejteni. Van tehát bőven, amit fáj itthagyni, persze a másik oldalon pedig ott vannak a családtagok, barátok, ismerősök, a helyszínek, és persze a szép kis lakásunk is. Összességében mégiscsak az az ország az otthonunk.

Az idő majd fényt derít rá, hogy jó döntés volt-e itt lenni, én mindenesetre bizakodó vagyok, szerintem szép emlékeket gyűjtöttünk, és egy napon még büszkén mutatom majd meg az unokámnak a Mustang-ről megmaradt fotókat, hogy lássa, mit nevezett az az érzelgős vén hülye igazi Autónak. Emellett persze sokat tanultunk is, sok mindent láttunk, új embereket ismertünk meg, találkoztunk egy másik kultúrával. Lehetne vitatkozni, hogy jobbal vagy rosszabbal, szebbel vagy csúnyábbal, de mindenképpen mással, ami segít meglátni, hogy mi az, ami fontos nekünk. Európa pedig nem is tűnik már olyan nagynak. És most már azt is tudjuk, hogy egy bőröndben gyakorlatilag elfér minden, amire az embernek szüksége van, a többi már csak az élet fölösleges bonyolítása. 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az elmúlt néhány hónapot itt töltöttük, a 124-es lakásban. Nóri üzeni, hogy a piros bőrönd elején ott lóg Kitty, csak nem nagyon látszik. 🙂

Ezzel most pillanatnyilag zárjuk is a blogot, viszlát otthon! 🙂

Reklámok

Az elmúlt egy év számokban

Gondoltunk rá, hogy kellene valami összefoglalás-szerűt írni, csak még nem jött az ihlet. Addig is megpróbálom a készülendő bejegyzést tehermentesíteni a számoktól. Nézzük sorban. 🙂

Egy évet voltunk egy országban, két albérletben. Összesen 22 államban jártunk, persze ebben volt olyan is, amin csak keresztülautóztunk, de azért a többségéből érdemben is láttunk valamit. 31 hotelben aludtunk 47 éjszakát, nem számítva azt a 10-et, amit kiérkezésünkkor töltöttünk Nashville-ben, amíg nem lett saját albérletünk. Összesen több, mint 28 ezer km-t autóztunk, ami nem is olyan sok, de ha figyelembe vesszük, hogy csak nagyon kicsi része (néhány százalék) volt Nashville-ben, tehát szinte mind utazással jött össze, akkor már elég nagy érték. Hogy a blog se maradjon ki, a mostanit is beleszámítva 196 bejegyzést írtunk 2105 képpel, 218 komment érkezett, a látogatásokról pedig álljon itt egy összesítő ábra:

blog-statistics

Köszönjük, hogy ilyen sokan voltatok kíváncsiak ügyes-bajos hétköznapjainkra, ez mindenképp ösztönzőleg hatott ránk. 🙂

Nórinak még eszébe jutott, hogy vajon hányszor ettünk McDonald’s-ban, nos, a banki kivonatok szerint a szám 16, ami USÁ-hoz mérten talán nem is vészes, de ehhez az is hozzátartozik, hogy nem ez az egyetlen gyorsétterem-hálózat errefelé. 🙂 A másik pedig, amire felhívta a figyelmemet, hogy összesen 36 pennyt tekert magának, amit 5 egyéb érmével egészített ki.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

És a legfontosabb, ami azt hiszem, nem fog megismétlődni: az autómnak négy tolatólámpája volt. 😀

Autó utoljára

Lezárult egy fejezet. Néhány hete még írtam róla egy értékelést, kapott egy nagytakarítást, aztán meghirdettem. Nem félek a változásoktól, nem ragaszkodom a tárgyaimhoz, pillanatok alatt eladok bármit szemrebbenés nélkül. Semmi értelme drámázni, úgyis mindent csak kölcsönbe kapunk, még az életet is. Most mégis valamiért egy kicsit nehéznek éreztem a dolgomat. Pedig nem bonyolult, elég egyértelmű céldátum van a repjegyen.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ma jött el az idő. Leparkoltam, üresbe tettem, kiszálltam, és becsuktam az ajtót magam után. Alább az utolsó képem róla, újra a CarMax előtt, ahonnan egy éve elhoztam. Remélem, nálam nem lesz rosszabb gazdája. Az élet már csak ilyen, néha muszáj magunk mögött hagynunk dolgokat akkor is, ha nem szeretnénk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Boci boci tarka

Húsos poszt még nem is volt, pedig Amerikától nem idegen a téma, kb. kétszer akkora az egy főre eső húsfogyasztás, mint otthon. Nem csak a mennyiség, de a megoszlás is más, míg otthon a fogyasztás kb. 90%-át a sertés és a baromfi adja, a marhahús pedig egy marginális tényező (amit persze a minősége is tükröz, főleg tejmarhákat kapni), addig utóbbi idekint a sertést megelőzve komoly részesedéssel bír, és igen jó minőségben kapható. Eleinte számunkra ez annyit jelentett, hogy levesekhez és pörkölthöz többnyire marhát vettünk, mióta viszont az új albiban vagyunk, rákaptunk az udvari grillsütőre. Gyakran kerül fel rá egy-egy burger, persze nem a gyorséttermi dolgokra kell gondolni, vagy a vékony, fagyasztva kapható korongokra, hanem jó minőségű Angus marha húsából készült 20-25 dekás friss pogácsákra. Még Nóri is megszerette, ami nagy szó, sőt, egyszer már “követelte” is. 🙂

Néhány hete hirtelen felindulásból vettem néhány húst steak készítési célzattal, de csúnya vége lett, nem volt benne elég zsírszövet (ezt már vételkor tudtam, csak valamiért úgy gondoltam, hogy egy soványabb szelettel kevesebb bajom lesz, ami hülyeség), így túlságosan kiszáradt, emellé már a nap is lement, így nem is láttam rendesen, hogy mi történik. A negyedét azért megettem, a maradék persze pörköltként végezte. Maradtunk inkább a kolbásznál és a burgernél. Aztán nemrég pár munkatársammal újra próbálkoztunk, jobb húsokkal és a tapasztalatukkal felvértezve számomra meglepően jó eredménnyel. Ezen aztán annyira felbátorodtam, hogy a hétvégén beruháztam némi angus marhára, fel is dobtam sülni. Teljesen jól sikerült, büszke vagyok magamra. 🙂 Húshőmérőm ugyan nincs, de sikerült jókor levenni, kívül szépen megsült, a belseje pedig rózsaszín és lédús maradt, ahogy annak lennie kell – fogjuk rá, hogy medium (a képen a bal széle már inkább well). Az első vállalható steak-em, amit jóízűen el is fogyasztottam. Hurrá. 🙂

Myrtle Beach, SC

A Huntington parktól nem messze fekszik Myrtle Beach, Dél-Karolina népszerű üdülőhelye, ahol a hátralévő időt töltöttük. Az utóbbi hónapok látnivalókkal-programokkal teli utazgatásai után zárásként beterveztünk egy olyan napot, amikor nem megyünk sehova, csak helyben téblábolunk a hotel-étterem-part háromszögben. Ezt sikerült is maradéktalanul teljesítenünk, így nincs túl sok mesélnivaló, Myrtle Beach amolyan tipikus tengerparti üdülőhely, habár nincs annyi pálmafa, mint Floridában, és télen az időjárás is hűvös, de így augusztus végén még 30 ºC körüli meleg és 28 fokos óceán várt minket.

Némi fürdőzés után körbejártuk a Celebrity Circle-t (“Broadway at the Beach”), habár az üzletsorra hamar ráun az ember, de kifogtunk egy szuper olasz éttermet, úgyhogy mindenképpen megérte arra sétálni.

Az estét a Boardwalk-on töltöttük, ami itt is egy, a part mentén húzódó pallót takart éttermekkel, óriáskerékkel, szabadtéri zenével, meg hasonló turistacsalogató dolgokkal. Egészen hangulatos helynek bizonyult, késő estig sétálgattunk a környékén, majd lementünk a sötét partra is, élveztük a langyos szellőt és a lábunk alatt ropogó homokot, hallgattuk a hullámokat, és számvetést készítettünk az elmúlt évről. A horizonton mintha már látszott is volna Európa. 🙂

Huntington Beach State Park, SC

Charleston után a part mentén északnak, Myrtle Beach felé autózva útba esett a Huntington Beach State Park. Sokaknak lehet ez jó megálló, van itt egy nagy mocsaras terület egy kisebb, édesvízi lagúnával, és strand is a tengerparton, meg persze kemping és grillezési lehetőség.

A bevezető út környékén tett sétával kezdtük a látogatásunkat, itt mindjárt szemügyre vehettünk jónéhány aligátort, mindenféle madarakat, és valamelyik kis ösvényen a fejünk fölött egy hatalmas, úgy 12-13 cm átmérőjű pókot is a jó másfél méteres hálója közepén. Elég ijesztőnek tűnt, ekkorához eddig maximum terráriumban volt szerencsém, most meg nézegethettük, hogy hol kellene elhaladnunk ahhoz, hogy ne bőszítsük fel a hálója lebontásával… Sajnos eléggé felhős volt az ég és későre járt, ez a kombináció pedig nem biztosít jó fényviszonyokat fotózáshoz, de azért lőttem néhány szürke képet.

Ezután kimentünk a parthoz sétálni egy kicsit, és megnéztük kívülről az Atalaya nevű, hurrikánoknak is ellenálló kastély-féleséget, ami a nagy gazdasági világválság idején épült, és a területet birtokló Huntington házaspár téli rezidenciája volt, mielőtt az államhoz került.

Közeledett az este, úgyhogy a maradék időben felkerestük az egyik pallót, ami a mocsaras táj fölött vezetett. A park sem méretben, sem jelentőségben nem mérhető az Evergladeshez, a hangulata mégis hasonló volt, habár ez jóval északabbra van. Nyugalom járta át a levegőt, a vízben halak leskelődtek feltehetőleg némi vacsora reményében, félszeg kócsagok tébláboltak, a csendet csak felemás ollójukkal csapkodó garnélák és a halkan suhogó növényzet törte meg. Kikapcsolódós hely, szerettük.

Atlantic City, NJ

Philadelphia után New Jersey-n keresztül kiautóztunk az óceánhoz, Atlantic Citybe, ami egy hosszú szigeten fekszik a part mentén. Amolyan sin city-ről van szó, mint Vegas, tele hotelekkel, kaszinókkal, meg mindenféle szórakozóhellyel.

Délután megmártóztunk a vízben, majd este lementünk a part mentén húzódó sétányra, a Boardwalk-ra, az éjszakai élet központjába. Volt itt minden, bárok, éttermek, vidámpark, óriási kaszinók, és persze boltok minden mennyiségben. Nem is jártuk végig az egészet, mert kb. 5 mérföld hosszú, és igazából önmagát ismétli. Népszerű hely, késő este is tele volt emberekkel, de őszintén szólva nekem egy kicsit csalódás volt Vegas után, és nem csak azért, mert az alkohol ki van tiltva a sétányról, hanem mert a part közelsége ellenére sem éreztem igazán lenyűgözőnek, az egész egy picit erőltetett, a puccos felhőkarcoló-szerű hotelek között elhanyagolt telkek éktelenkednek, és néhány giccses (itt most pozitív jelző) épületen túl nincs sok extra látványosság. Ezzel szemben áprilisban a Strip-en csak kapkodtuk a fejünket, azt sem tudtuk hová nézzünk, sőt, Miami Beach is sokkal hangulatosabb helyként él az emlékeimben. Egyébkény kulturált volt minden, családosoknak ideális úticél. Ezek az északi népek már csak ilyenek, hűvösek mint az időjárás, semmi rendzavarás, semmi féktelenség, a konfettit is egyenesen a porszívóba szórják, ahogy a mondás tartja. Összességében nem igazán sikerült rájönnöm, hogy Atlantic City mitől lenne bűnváros, szerintem egy sima tengerparti üdülőhely. Elrontották a marketingjét. 🙂

Nórit hiábavaló próbálkozás lett volna némi kaszinózástól visszatartani, úgyhogy be is mentünk egy hatalmas terembe. Azt sem tudtuk, hogy mettől meddig tart, akármerre indultunk, csak újabb és újabb gépekbe és asztalokba botlottunk. Talán nem kellene mindig Vegas-szal példálóznom, de ott jobban adogattak a gépek nyereményeket, ezek folyamatosan csak nyelték a pénzt. Nyilván erre vannak kitalálva, de sokkal izgalmasabb úgy bukni, hogy közben néha vissza is jön valamennyi, pusztán csak a játék kedvéért, hogy tovább tartson. 🙂 Azért végül csak beütött a szerencse, és a tíz dolláros tőke maradékából Nóri forgatott $24-et, amiből $1-et még eljátszott, a maradékot pedig felvettük, így pozitív mérleggel zárult a kör. Hamar megcsappant a zsákmány, mert még aznap meghívta Viktorékat a vidámparkban egy nyílpuskás lövöldözős játékra, amivel korábban szemeztek (“lőjj magadnak plüss szőrmókokat félrehúzó számszeríj-szerű vacakkal” szisztéma $5-ért), másnap délelőtt pedig még vissza “kellett” mennünk a kaszinóba némi félkarúzásra, ami totális kudarcba fulladt (újabb -$5), így végülis $3 nyeremény maradt meg a befektetett tőkén felül. A lényeg, hogy pozitív. 🙂

Másnap az idő nem volt olyan jó, úgyhogy a tervezett strandolást inkább kihagytuk, összepakoltunk, és elindultunk Washington felé.

New Jersey egyébként furcsa hely, az északkeleti államokhoz hasonlóan itt is előfordulnak fizetős utak, néha olyan egészen rövid szakaszok is, amiken kemény 75 centért lehet keresztülmenni. Személyzet persze nincs, automatába kell bedobálni az érméket. Élelmiszerboltokban alkoholos italt egyáltalán nem árulhatnak, így a Wal-Martban még sört sem tudtunk venni magunknak, a polcokra pedig bruttó árakat írnak ki, mint otthon, ami máshol szintén nem jellemző idekint – kivétel volt persze a parti corndogos chicano, aki reflexből kért pluszban taxot is, naná.. 🙂