2012. november havi bejegyzések

CNN Center

Az atlantai kiruccanásunk során látogatást tettünk a neves amerikai hírcsatorna, a CNN (Cable News Network) központjába is, mely 1980 óta tudósít – a világon elsőként – 24 órában a legfrissebb hírekről. Az épület bejárata:

A központ aulájában éttermek és ajándékboltok sorakoztak, innen a világ leghosszabb szabadon álló (62 méteres, és 8 emeletnyi szintkülönbséget áthidaló) mozgólépcsője vitt fel minket az “Inside CNN” stúdiótúra kezdőállomására.

A csoportvezető egy jó órán át kalauzolt minket stúdióról stúdióra; volt, ahol épp vették fel az adást (méregdrága, kívülről vezérelhető robotkamerák sürögtek-forogtak Fredricka Whitfield körül, aki egyébként pont Larry Hagman előző napi haláláról közvetített élőben, nyugodjék békében), volt, ahol épp serényen dolgoztak a hírszerzők. Ezeket csak messzebbről, üvegen át tekinthettük meg:

Vicces, hogy itt egész évben, minden nap, minden egyes órában van bent pár ember, sőt, jópár, akit azért fizetnek, hogy a netet bújja felröppenő új hírek reményében 🙂 Egyébként érdekes meló lehet.

A demóstúdióban a túravezetőnk megmutatta közelebbről, hogy néz ki egy súgógép.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kamera legelejére 45 fokos szögben egy speciális, féligáteresztő tükröt helyeznek, ami a felső (vagy konstrukciótól függően akár alsó) síkban futó szöveg képét a hírolvasó felé vetíti, a hírolvasóról visszaverődő fénynyalábokat ugyanakkor – kis veszteség mellett – átengedi, így azok eljutnak egészen a kamera érzékelőjéig. Egyszerű, de nagyszerű találmány annak elérésére, hogy úgy tűnjön, a híradós a tájékoztatás során egyenesen a tévénézők szemébe néz 🙂

A srác bemutatta azt is, hogyan zajlik egy időjárásjelentés. Azazhogy hogyan zajlott régebben, mert most már a CNN-nél rendes digitális – képen láthatónál nyilván nagyobb – táblák előtt hadonásznak az amcsi Aigner Szilárd-klónok:

Korábban viszont csak egy üres, zöld háttér előtt, tágan értelmezhető, körkörös mozdulatokkal. A napocskák és bárányfelhők már elektronikus technikával jelentek meg a képernyőn, ezek lokalizációját, vagyis a műsor végleges megjelenési formáját egyébként a jelentő a jobb szélen található kis monitoron tudta követni hadonászás közben, suttyomban.

És jöjjön a legérdekesebb rész, hogy miért is zöld (vagy más helyeken pl. kék) a háttér: ez az a szín, amit nem tartalmaz az ember bőre, így a digitális utómunka során színszűréssel könnyen létrehozható egy “átlátszó” hátterű felvétel, amelyet már egy tetszőleges háttérrel, ez esetben a napocskákkal és felhőkkel szépen össze lehet dolgozni (ld. bluebox/greenbox technika). Fontos viszont, hogy a bemondó ne viseljen semmilyen, a háttérrel egyező színű ruhát vagy kiegészítőt, mert akkor bizarr lehet a végeredmény, ezt a túravezető nevetgélve, és egy nagy zöld lepel segítségével prezentálta is nekünk:

A túra végén bepillanthattunk a CNN egyik nemzetközi (spanyol nyelvű) alcsatornájának kis stúdiójába is, majd visszavezettek minket az aulába, természetesen itt is mindenféle megvásárolható ajándékokon keresztül. Ezek szomszédságában nagy örömmel fedeztem fel gyerekkori kedvencem, a Cartoon Network csatorna boltját:

A helyszínről persze nem távoztam üres kézzel, de erről majd egy következő bejegyzésben. Zárásként még pár kép:

Reklámok

Georgia Aquarium

Szombaton Atlantában megnéztük a Georgia Aquariumot is. 2005-ben nyitották meg, ez volt a világ legnagyobb akváriuma mostanáig. Hét közben még ilyen címen olvastunk róla, aztán mire eljött a hétvége, megnyitották a S.E.A. Aquariumot Szingapúrban (egészen pontosan nov. 22-én), így amikor mi láttuk, akkor már csak a világ második legnagyobb akváriuma címmel büszkélkedhetett. Azért szép volt így is. 🙂

Az épület hat szekcióra van felosztva a bemutatott ökoszisztéma szerint, összesen 32 millió liternyi életteret biztosít az itt lakó több, mint 120 ezer élőlény számára. Nóri kedvenc teknőse:

És egy felettünk elúszó ördögrája:

Volt delfines show is, amin sajnos nem lehetett fotózni, mindenesetre meglepően jól idomítható élőlények, mindenféle ugrálásokat, szaltókat, lovaglást, stb. mutattak be összehangoltan, zenére, egy közepesen érdekes, inkább hatásvadász kerettörténetbe foglalva. Nem kevesen voltak kíváncsiak rá, pedig napi négy ilyen show van:

Voltak édesvízi akváriumok is, de tengeriekből jóval többet rendeztek be, és persze sokkal nagyobbakat, ahogy ez általában lenni szokott.

Nem szeretném, hogy nagyon hosszúra nyúljon a bejegyzés, úgyhogy itt most befejezem, meséljenek tovább a fotók!

(Ez egy új galéria típus, de a képekre klikkelve már ugyanúgy lapozható, mint az eddigiek – viszont a képcímekkel a mai frissítésük után kicsit hadilábon áll a WordPress.)

World of Coca-Cola

Atlantában minden képzeletünket felülmúlta a látnivalók sokasága: rengeteg parknak, múzeumnak, állatkertnek, botanikus kertnek, illetve időszakos kiállításnak (pl. Bodies, Titanic…utóbbit nagyon sajnálom is, hogy már nem fért bele) ad otthont a város. Három napba lehetetlen lett volna mindent besűríteni, de azért kitettünk magunkért 🙂 Szerencsére pont kifogtuk a hálaadás miatti hosszúhétvégés csúcsidőszakot, ami – persze a mindenhol hömpölygő, de még tűrhető mértékű embertömeg mellett – a legtöbb helyen akár este 9-ig tartó nyitvatartást vont maga után.

A főfőfő helyi látnivaló, amit már otthon kinéztünk, és amit nagyon vártam (annak ellenére, hogy egész életem során szerintem összesen nem ittam meg 2 dl-t az üdítőből), az a “kólamúzeum” volt, a World of Coca-Cola. Apukám járt régen a városban egy konferencián, és ő is ajánlotta, azóta mondjuk már új helyre, az Olimpiai Park mellé helyezték át az egészet.

A bejárat ünnepi fényárban úszott:

A jó kétórás kólatúra abszolút a giccs, az érzékek tornáztatása és a hatásvadászat jegyében telt: volt dalolászós-kabalafigurás mesefilmvetítés, füst, fények, a kóla titkos receptjét őrző széfhez való bejutás nagy csinnadrattával, mindenféle interaktív és kevésbé interaktív bemutató (pl. palackozóüzem, régi plakátok és üvegek, stb.), fotózkodás az óriási jegesmackóval (akihez én épp, hogy bejutottam, az utánam jövőket már “sorry, the polar bear needs some break” mondattal állították ki a sorból, hahaha! :)), illetve 3D mozizás speciális és vicces effektekkel, úgymint a székek fel-le mozgása és rázkódása az amúgy nagyon bárgyú történet eseményeinek megfelelően, vagy épp szél az arcba, víz (!) az arcba…hát bizony erőteljesen kapaszkodtam a le-lecsusszanó papírszemüvegem szárába, és persze végigröhögtem az egészet, az amcsik jó értelemben, de teljesen hülyék 😀

A túra legvégén nemcsak a helyben palackozott repikólákból kaptunk ajándékba, de végig is kóstolhattuk a cég több, mint 60 termékét a világ minden tájáról, kontinensek szerint csoportosítva.

Volt ott mindenféle üdítő a gyömbéres, epres, szőlős ízesítéstől kezdve a mangóson keresztül egészen a puncsosig, mindenféle cukros, műszínű borzadály, nagyon tetszett 🙂 Csak úgy ragadt az egész padló. Íme néhány a megízlelhető italok közül (összevágott kép):

Apropó, összetevők. A kóla eredetileg egy főleg kokalevél-kivonatból (“Coca”) és kóladióból (“Cola”) álló gyógyhatású készítmény volt, melyet egy atlantai gyógyszerész, J. S. Pemberton dolgozott ki a 19. század végén. A recept mára kissé módosult (például nincs már kokaintartalma :)), mellesleg utánozhatatlan, szupertitkos és szigorúan őrzött, a kiállításon erre igencsak kihegyezték a hangsúlyt, állítólag a Coca-Cola Company két vezetője ismeri csupán. A cég viszont elsősorban csak a kivonat gyártásáért és exportálásáért felelős, a higítást, édesítést és a palackozást már helyi üzemek végzik, ennek megfelelően régiónként más és más lehet kicsit az ízvilág, nincs teljesen globális recept. Gondolom, a jelenséget már sokan vélték felfedezni, de nekem személyes kólaivós tapasztalatok nélkül új volt az infó.

A kijárat eléréséhez szokás szerint itt is át kellett kelnünk előbb a kólás kulcstartók, kólás plüssök és kólás pizsamák háborgó tengerén. Az biztos, hogy ha csak valami egyhetes nyaralás céljából – és nem csurig kitöltött bőrönddel – jöttünk volna ki, erről a helyről választottam volna valami vérbeli amcsi szuvenírt 🙂 Így viszont maradt a jó öreg érmézés, Kitty meg ezalatt sofőrködött egyet. Képek erről, meg a kiállítás egészéről a galériában 🙂

Atlanta, GA

Hétvégén Georgia állam fővárosában, a tőlünk 250 mérföldre délkeletre lévő Atlantában voltunk. A Grouponon vettem kb. féláron egy kupont egy belvárosi hotelba két éjszakára, ami a szobán kívül reggelit és parkolást is magában foglalt. Remélem kihúzza még valahogy ez a cég azt az időt, amíg itt vagyunk – a részvényei az elmúlt egy évben $25-ról $4 alá estek. Állítólag túl sok alkalmazottjuk van, nemhogy hasznot, még a költségeket is képtelenek kitermelni, pedig tényleg jó akciókat lehet rajta kifogni.

Visszatérve, Atlanta egy 420 ezer fős város, ami nem is olyan sok, a teljes agglomeráció azonban több, mint 5.3 milliós, amivel ez az Egyesült Államok 9. legnépesebb központja. Ezt a Freedom Parkway felől fotóztam, innen egészen nagyvárosi hangulatú:

Pénteken este felmentünk a Westin Peachtree Plaza Hotel tetejére, a 72. emeletre. Ide az épület oldalán futó, üveghengerhez hasonlító liftekkel lehet feljutni (tériszonyosok előnyben :)) némi anyagi áldozat bemutatása után, majd körbejárni a teljes szintet. Egy éttermet alakítottak itt ki, ami egyébként egy óra alatt magától is megtesz egy kört, így a türelmesek egy helyben is kivárhatják, amíg mindent sikerül megnézni. 🙂 Nem tudtam jó fotót készíteni, egy picit sajnáltam, hogy nincs jó gépem, de azért a lényeg látszik:

A folyóként hömpölygő forgalom:

Este sétálgattunk a városban. Már korábban is feltűnt, hogy sok feketét látni itt, de 10-11 körül már lényegében csak velük találkoztunk. Viszonylag sok a félig-meddig hajléktalan, az egyik még el is kísért minket egy darabon, némi beszélgetés után nem okozott csalódást, természetesen néhány dollárt szeretett volna, de azt mondtam, hogy csak kártyám van, amire hamar odébbállt (viszont kedves volt, és legalább javasolt estére éttermet). Habár a rendőri jelenlét láthatóan magas, nem éreztük magunkat biztonságban annyira, mint itt Nashville-ben, persze ez lehet alaptalan is. Mindenesetre az éjszaka mindenfelé bóklászó kétes külsejű alakok nem járulnak hozzá az ember komfortérzetéhez.

Egyébként utólag utánanéztem, Atlantában a lakosság több, mint fele fekete, és egész Georgia-ban is közel kétszeres az arányuk Tennessee-hez képest (30 vs 16%).

A város közepén az 1996-os Olimpia alkalmából épített Centennial Olympic Park található néhány fontosabb turistalátványosság társaságában, amikről külön postban fogunk írni. A hotel ettől alig néhány percre volt, úgyhogy itt elég sokat sétálgattunk.

A szökőkútnál napi néhány alkalommal zenés show is van, de erről pont lemaradtunk. Az érmesek nevei között nem volt nehéz magyarokat találni:

A park már karácsonyi díszben van, ami az őszi színekben pompázó falevelekkel szokatlan párosítás:

Jártunk a Martin Luther King szülőházánál létrehozott, az életéről szóló kiállításon is. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy itt tényleg nem láttunk egyetlen fehéret sem, kissé idegennek éreztük magunkat. A beszédeiről készült felvételek, az életét végigkísérő fotósorozatok mellett ki volt állítva a szekér is, amin az ellene elkövetett merénylet után vitték utolsó útjára:

Vasárnap az Anne Frankról szóló kiállítást tekintettük meg, itt egy szűk félórás filmet is láthattunk az életéről.

Néhány további fotó vegyesen:

Thanksgiving & Black Friday

Az Egyesült Államokban minden november negyedik csütörtökén (idén tehát ma) van hálaadás, ami az év egyik legfontosabb ünnepe: az őszi betakarítások végeztével hálát adnak Istennek. Ilyenkor összejönnek a családok egy nagy vacsorára, ahol jellemzően pulyka, krumplipüré és sütőtöktorta kerül az asztalra. Beszélgettünk helyiekkel, akik azt mondták, hogy ezt az ünnepet még a karácsonynál is jobban szeretik, mert nem kell az ajándékokkal görcsölni, nincs előtte az a nagy rohanás, egyszerűen csak el tudnak tölteni egy meghitt családi estét (a pulykát viszont nem nagyon szeretik, csak ugye a hagyományok… :)).

Délután sétáltunk a városban, és megdöbbentő volt az üresség, tényleg mindenki vagy elutazott, vagy otthon volt. Az általában zsúfolt parkolók most üresek, az üzletek zárva, megállt az élet. A mi házunkban is csak mi vagyunk, mindenki lelépett.

Csütörtök természetesen munkaszüneti nap, de a rákövetkező napon is csak a kiskereskedelemben dolgozók nincsenek szabadságon, ez ugyanis a fekete péntek, a nagy leárazások napja. Ekkor kezdődik meg a karácsonyi bevásárlási szezon, az üzletek már kora hajnalban (nem ritkán éjfélkor) kinyitnak. Sok helyen ekkorra a bejárat előtt már hosszú sorok alakulnak ki, mert a komolyabban leárazott termékek hamar elfogynak (persze itt sincs mindenki odáig ettől az agyrémtől). Nem csoda hát, hogy a gazdasági élet is feszülten figyeli a legközelebbi gyorsjelentéseket: az USA GDP-jének 70%-át a fogyasztás adja, az év egyik legforgalmasabb napja után tehát például egy Walmart jelentés fontos indikátor még a világgazdaságra nézve is.

Apró érdekesség, hogy miért fekete a péntek: a könyvelésben a veszteséget piros, a profitot pedig fekete színnel jelölik, az üzletek pedig általában ezen a napon fordulnak nyereségesre.

Megint a számok

Egy hónappal ezelőtt már fellebbentettük a fátylat blogunk látogatottsági adatairól, de továbbra sem panaszkodhatunk, sőt. Jöjjön ismét az elmúlt 30 nap statisztikája:

Egy-egy látogató már Indiából és Dél-Koreából is idetévedt, bizonyára a Hello Kitty keresőszó beütése miatt 🙂

Egyébként ahogy észrevehettétek, megújult picit a blog, leginkább azért, mert kaptunk egy fülest, hogy Firefox böngészővel angol szabályok szerinti szóelválasztásokkal jelenik meg minden szöveg. Így magyarítottuk a felületet, és mellesleg bekerült végre közkívánatra egy extra funkció is: jobb oldalt most már láthatóak a legfrissebb kommentek 🙂

Villanyszámla

Megérkezett az első itteni villanyszámlánk. A körülmények egészen hasonlóak az otthoniakhoz: amerikai konyhás nappali + egy háló, gáz nincs, tehát a sütő és a főzőlap is elektromos, fűteni (ami itt viszont villany) októberben még nem nagyon kellett, úgyhogy az sem torzítja a számokat. Otthon igyekeztünk modern berendezéseket vásárolni, A+++ energiabesorolású mosógép, A++ -os hűtő, indukciós főzőlap, mindenhol kompakt fénycsövek vagy ledek, stb. Az itteni háztartási gépekről már írtunk, igen méretesek, a hűtő meglehetősen gyakran kapcsol be, a mosógép sokkal gyorsabban mos, a lámpákban vegyesen vannak kompakt és hagyományos izzók. Mindketten laptopot használunk, ez némi pozitív hatás, viszont szinte csak itthon eszünk, ami több főzést jelent. Eredmény: otthon 60 kWh volt a havi fogyasztásunk, itt az első most 383 kWh. Ami javít a helyzeten: $48-t fizetünk ezért, tehát fajlagosan kb. fele annyiba kerül a villamosenergia. Nagyszerű. 🙂