Hollywood Walk of Fame

Los Angeles egyik legnagyobb turistalátványossága a Hollywoodi hírességek sétánya, a hely, ahol azok a bizonyos, mindenki által jól ismert gránit (pontosabban terrazzo :)) csillagok fekszenek. Kissé felkészületlenül, de mi is elmentünk hát egy rövid „sztárvadászatra”, ahogy azt rajtunk kívül évente még vagy 10 millió ember teszi 🙂

A Walk of Fame valójában nem egyetlen út, hanem egy jó 2 km-es szakasz Hollywood „főutcájának”, a Hollywood Boulevard-nak mindkét oldalán, illetve még néhányszáz méter az erre merőleges Vine Street-en. Mi csak az előbbin sétálgattunk, azon sem végig, de így is sikerült belefutnunk olyan nagy nevekbe, mint például Michael Jackson vagy David Hasselhoff, sőt, még Chuck Norris-on is végiglépkedtünk, és most kivételesen vissza sem ütött. Peti példaképe, Al Bundy (Ed O’Neill) viszont sajnos kimaradt, pedig utólag kiderült, hogy ott mehettünk el valahol mellette, de ilyen szinten nem terveztük meg előre a sétánkat…öreg hiba, na talán majd egyszer, a következő életünkben bepótoljuk. Az ő csillagát amúgy állítólag stílszerűen egy cipőbolt elé helyezték 🙂

A sétány kialakítását már évtizedekkel ezelőtt, 1958-ban megkezdték. A legelső csillagot Paul Newman második feleségének, Joanne Woodward színésznőnek a nevéhez kötik; ez valójában nem teljesen korrekt, hiszen akárcsak napjainkban, akkoriban is több emberét avatták fel egyszerre. Idén már 2492 csillaggal büszkélkedhet Hollywood, ez a szám pedig évről évre átlagosan hússzal bővül. Azt, hogy kik kerülnek fel a sétányra, egy titkos bizottság dönti el minden év júniusában – jelölteket pedig bárki nevezhet, egyszerű mezei rajongók is. A lényeg, hogy a híresség – ha még él, és nem fiktív alak – hozzájáruljon a nevének felterjesztéséhez, vállalja majd lehetőleg az átadási ceremónián is a személyes megjelenést, és legalább 5 évig tevékenykedjen az adott nevezési kategóriában (pl. filmipar, zeneipar, stb.), vagyis ne csak afféle himi-humi, tiszavirágéletű celeb legyen. Ezeknek a feltételeknek nem mindenki tud vagy akar megfelelni, ezért keresnénk hiába a sétányon például olyan nagyságok nevét, mint Julia Roberts vagy George Clooney – előbbivel ellentétben utóbbi a jelölésébe még belement volna, de érthetetlen módon a ceremónián már semmiképp nem szeretett volna személyesen megjelenni. Ez van. A Muppet Show sztárjai már nem voltak ilyen szégyenlősek 🙂

A fekete alapon rózsaszín, sárgaréz szegéllyel ellátott csillagok elkészítése, a felavató ceremónia, valamint a sétány karbantartása többtízezer dolláros költségekkel is járhat évente, ezt nagyon sokszor a kinevezésben résztvevők (fan klubok, szponzorok) dobják össze. A kész csillag elhelyezése legtöbbször random, de helyenként megfigyelhető valami kis szisztéma is benne, a leghíresebbek gyakran pl. a Kínai Színház előtt, míg az Oscar-díjasok a Dolby Theatre előtt találhatók meg. Na meg ugye ott van Al Bundy esete is a cipőbolttal 🙂

Néhány érdekesség: egy famílián belül a legtöbb, nevezetesen 7 csillaga Barrymore-éknak van, az utolsót a jól ismert Drew kapta; 12 sztár szerepel csak egyszavas névvel, ilyen pl. Sting vagy Shakira; egyetlen ikerpár osztozik csak csillagon, természetesen ki más, mint Mary-Kate és Ashley Olsen; az első fiktív „híresség” Mickey Mouse volt, de később felkerült a sétányra Donald kacsa, Micimackó vagy éppen Shrek, kutyasztárok közül pedig Lessie és Rin Tin Tin is; vannak a kiválasztottak között speciálisabb személyek, pl. feltalálók, űrhajósok is, de elnökök közül csak egyvalaki, Ronald Reagan, ő is csak a korábbi filmes karrierje miatt. Michael Jackson pedig akárcsak az életben, a sétányon sem szokványos: egyike azoknak a sztároknak, akiknek egynél több csillag is őrzi az emlékét, ő egyet szólóénekesként, egyet pedig a The Jackson 5 tagjaként kapott; valamint maga a neve is duplikált, mert pechére egy neves rádiós személyiséget is pont ugyanígy kereszteltek el.

A csillagok ill. a terrazzo tömbök egyenként közel 140 kilót nyomnak, de ennek ellenére megesett már az évek során, hogy a beépítés előtt szépen felkaptak egyet-egyet, és elsétáltak velük 🙂 Az sem ritka, hogy a már lent levőket csúnyán összefirkálják. Szerencsére a hivatalos karbantartásokon felül időnként a rajongók is kijárnak kedvencükhöz egy kis takarítás erejéig, például Julio Iglesias csillagát havi rendszerességgel suvickolja már hosszú évek óta néhány idős nénike a fan klubból..tényleg 🙂

Zárásként jöjjön pár képünk a csillagokkal!

Új hozzászólás írása