Route 66

…avagy a “Mother Road”. Amerika leghíresebb országútja, egy 2451 mérföldes (közel 4000 km) 2×1 sávos csík Chicagotól Los Angelesig, keresztül a Mississippin, végig a prérin és a sivatagon. Kereszteztük már Amboy-nál és a mólón is voltunk, amire Santa Monica-ban felfut, és véget vet neki a Csendes-óceán. A ’20-as években kezdték el építeni, 11 év alatt készült el a teljes szakasz, hivatalosan 1938-ban adták át.

A Route 66 nyomvonala

A ’30-as években óriási népvándorlás zajlott rajta Kaliforniába: a termőföld kiszipolyozása, a túl intenzív szántás miatt homokviharok tomboltak az ország jelentős részén, milliók életét keserítve meg, akik a jobb lét reményében nekivágtak a nyugatnak. Ekkor persze még jóval alacsonyabb volt a motorizáltság technikai színvonala, az akkori autók kisebb sebességre voltak képesek, és persze jóval alacsonyabb üzembiztonság mellett. Komoly dolog volt tehát az ország keresztülszelése, amire széles iparág épült: az út mentén hemzsegtek a benzinkutak, javítóműhelyek, és persze general store-ok. Később aztán a Világháborúhoz kapcsolódó forgalom miatt volt telített, majd a turisták is felfedezték a mellette található természeti értékeket, így szép lassan megjelentek a fagyizók, szaporodtak a motelek és az éttermek. Ennek az időszaknak köszönhetjük a fast food-ot (hurrá :)), itt nyitottak meg az első drive-through éttermek, köztük az első McDonald’s-szal, autósmozik jöttek létre, tombolt a konjunktúra és a 30 centes benzin, a boldog aranykor. A beat kultúra könyvei, filmjei és zenéi akarva-akaratlanul is a Route 66-hez kötötték a szabadság mítoszát, ami aztán rajta is maradt, az olcsó egyéni utazás, a kötelékek hátrahagyása ikont csinált belőle. Rózsaszín Cadillac, hippi VW minibusz, LSD, fölösleges is magyarázni.

Route 66

Így is ment ez a ’60-as évekig, amikor a motorizáltság olyan mértékeket öltött, hogy az addigi úthálózat jellegéből fakadóan már képtelen volt kiszolgálni azt. Eljött az interstate-ek kora, a szintbeli kereszteződés nélküli, irányonként külön útpályás, soksávos autópályák gombamód kezdtek szaporodni, lényegében ezekben az évtizedekben alakult ki a mai úthálózat. Az új halált hoz a régire, nem volt ez másképp a Route 66-szel sem: mára ugyan felismerték, hogy óriási történelmi jelentősége miatt kedvelt látványosság, meg is kapta a “historic” előtagot, sőt, sok elhanyagolt részt helyre is állítottak, de nyilvánvalóan soha nem fogja már eredeti szerepét visszanyerni. Kedvelt célja lehet viszont a kikapcsolódni vágyóknak, az autózásért autózóknak, régmúlt szép idők romantikus fanatikusainak, akik szeretnének néha egy kicsit elmenekülni napjaink célszerű jelenéből.

A Grand Canyon megtekintése után az onnan kb. egy órányi autózásra lévő Williamsben foglaltunk szállást. Ez a Route 66 mentén fekvő település tudott a legtovább megmaradni annak, ami korábban volt, ide ugyanis csak ’84-re ért el az interstate. Így szűk 30 év után is tele van motelekkel és éttermekkel, a mi szállásunk is a 66-os úton volt, ami szívmelengető érzés. 🙂 Este sétáltunk egy kicsit, természetesen itt az égvilágon minden a Mother Road-ról szól, korabeli kútfők, régi stílusú éttermek, szuvenírboltok sorakoznak a híres aszfaltsáv mentén.

Másnap folytattuk utunkat vissza Nevadába, Las Vegas irányába. Az I-40-esen kezdtük, de hamar letértünk róla, itt ugyanis van egy kb. 90 mérföldes, ép állapotú Route 66 szakasz, muszáj volt nem kihagyni, még ha egy kis kitérőt jelentett is. Megálltunk egy General Store-nál megitatni a lovakat, stílusosan egy Mustang nevű kúton. Soha nem tankoltam ilyen jó benzint, dícséretes, hogy nem csak a múltból próbálnak megélni, hanem jó minőséget is nyújtanak.

Tovább autóztunk a prérin, majd a dombok között, marhacsordák és a végtelennek tűnő semmiség társaságában. Ez nem egy gyorshajtós hely, nyitott tetővel csordogáltunk, élveztük a szép időt, a vicces feliratokat, a nyugodt tájat és a zéró forgalmat, csak mi voltunk, az autó, és az út. Néhol rég elhagyott, lepukkant motelek idézik a szebb napokat, a világ megváltozott, Detroit meghalt, vége, de ez a kis szeglet itt maradt, hogy emékezzünk rá.

Megálltunk a Hackberry nevű helynél, amivel azt hiszem, tökéletes időutazássá vált a kitérőnk. Egykor több benzinkút és javítóműhely is üzemelt itt, de az I-40 létrejöttével a ’70-es években szellemvárossá vált, majd a ’90-es években egy fazon újranyitotta az egyik General Store-t, ami azóta is működik. Találkozhatunk itt az aranykor autóival és roncsaival, régi táblákkal, kútfőkkel, szinte hallom a milliónyi elhaladó kerék zaját, fejemet L.A. irányába fordítva pedig néhány Joshua fa és egy A-Modell társaságában megkopott tábla figyelmeztet: 300 mérföld sivatag következik – nekünk nem meglepetés, jártunk már arra.

Készítettem egy rövid videót is:

Most, hogy a lányok befejezték az olvasást, és mi férfiak egymás között vagyunk, még berakok ide két képet a férfi retyó belsejéről, azt hiszem kár bármit is hozzáfűznöm – teljes kultúrsokk:

Reklámok

Új hozzászólás írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s