Horseshoe Bend, AZ

Page-ből a szállásunk elfoglalása után, még naplemente előtt elautóztunk a néhány mérföldre lévő Horseshoe Bendhez. A Colorado egy nagy, lópatkó alakú kanyarulatáról van szó, innen kapta a nevét is. Arizonának ez a része egyébként egy hatalmas fennsík 1200-1800 méter magasan, amibe évmilliók alatt szép nagy szurdokokat vájt a folyó, ebben az esetben több, mint 300 méterrel a lábunk alatt folydogált – élőben meglepően nagy méretű ahhoz képest, amit a képek alapján gondoltam. Feltevések szerint a folyó idővel át fogja törni az útjában álló falat, egy természetes hidat hozva létre ezzel, és ekkor nyilván megszűnik majd körben folyni is. Ezt mi már nem fogjuk látni, itt egy kicsit más léptékben mérik az időt. 🙂 A vizet csak a peremre kimerészkedve látni, egyben lefotózni pedig átlagos látószögű fényképezővel lehetetlen, kb. 100º-ra van szükség.

A naplemente időpontjának megkeresésénél figyelni kell, mert az időzónák itt érdekesen alakulnak, Arizona ugyanis földrajzilag az MST (UTC-7) időzónában fekszik, viszont néhány éve a kontinentális USA államain belül egyedüliként kilépett a nyári időszámítás rendszeréből, így ottjártunkkor igazából pacifikus idővel lehetett számolni (UTC-8). A poén, hogy a félig-meddig autonóm, szabálytalan alakú Navahó rezervátum nagy része ebben az államban fekszik, de átnyúlik Új-Mexikóba és Utah-ba is, és ők szerettek volna egységes időben maradni, így Arizona ezen területein megmaradt a nyári időszámítás, ill. még egy poén, hogy ennek belsejében képez egy kisebb és egy nagyobb foltot a Hopi rezervátum, akik viszont szintén nem alkalmazzák a nyári időszámítást. Mondanom sem kell, hogy a Hopi rezervátumban is van egy kis enklávé, a Jeddito nevű terület, ami a Navahóké, itt pedig megintcsak van nyári időszámítás. Így áll össze az alábbi gyönyörű időzóna térkép:

Időzónák Arizona környékén

A lényeg, hogy abban sem voltam biztos, hogy a pontos idő mennyi lehet, és abban sem, hogy a naplemente hánykor van aznap ezen a ponton (elvileg Navahóföldön voltunk, de még a Google is hibásan írta ki..), így a legjobb megoldás a hotel igénybevétele volt, ahol felvilágosítottak. 🙂 Sikerült is jókor menni, szép látvány volt maga a szurdok, meg persze vöröses talajával és apró növényeivel a sivatag is. Arizona is gyönyörű állam… (Hogy épp hány óra van, az meg kit érdekel?)

Másnap aztán elindultunk utolsó nagy állomásunk felé, a Grand Canyonhoz, egy némileg hosszabb úton, merthogy a 89-es nemrég úgy gondolta, hogy hosszában kettétörik, és az alsó fele 1-2 méterrel lentebb vándorol, így ezt sajnos lezárták, a 98/160-as felé kellett egy nagyot kerülni.

Advertisements

Új hozzászólás írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s