Mojave Desert, CA

Vegas után Los Angeles felé vettük az irányt. Nincs nehéz dolga az egyszeri autósnak, hiszen csak felhajt a 15-ös interstate-re, majd bő 250 mérföld után lehajt róla, ennyi a történet. Nah mi nem így csináltuk.

A kaliforniai határnál lehajtottunk a pályáról, és keresztülvágtunk a Mojave-sivatag déli részén. Jó döntésnek bizonyult, az út ugyan nem éppen jó állapotú, de a forgalom zéró (alapjában véve az emberek nyilván inkább elkerülik ezt a környéket), a táj pedig gyönyörű. Joshua fák, egyéb jukkák, kaktuszok, kiszáradt hegyek mindenütt. Rendőrök és egyéb forgalomszabályozó apparátusok nemigen fordulnak itt elő, táblából is főleg csak egy-egy sokatmondó “drive safely” feliratút látni: a hülyeségeddel itt, a semmi közepén nemigen árthatsz másoknak, magadnak annál inkább.

Keresztülmentünk Kelso-n, ami egy kis szellemváros egy ma már nem működő vasúti lerakattal, anno az itt lévő forrás miatt hoztak létre egy megállót még a század elején, hogy a vonatok vizet vehessenek fel gőzmozdonyaik üzemeltetéséhez. A II. Világháború idején találtak a közelben vasat, bóraxot, ezüstöt és aranyat is, így néhány évre robbanásszerűen megnőtt a népessége, kb. 2000 főnél tetőzött, aztán néhány év alatt a bányák kiürülésével újra lecsökkent, majd a dízel fokozatos térhódításával elvesztette vasúti jelentőségét is, és teljesen elnéptelenedett. Mára csak kb. féltucat épület maradt meg, és egy kis visitor centert hoztak létre az állomáson az elmúlt évtizedben, habár maga a vonal még mindig működik a Union Pacific részeként (ez az USA legnagyobb vasúttársasága).

Folytattuk utunkat dél felé…

…mígnem eljutottunk az Amboy nevű helyre (populáció mérete 4, azaz négy fő), ahol kereszteztük a Route 66-et, sőt, néhány mérföldet mentünk is rajta, életemben először. Az interstate-ek kora előtt ez egy jelentős megálló volt a “Mother Road”-on, hiszen itt van a környék egyetlen benzinkútja és étterme ill. szállása. Mára kb. egy tucat épület maradt csak itt, a híres Roy’s Motel and Café viszont most is működik. Azt hiszem az alábbi fotót büszkén mutatom majd meg unokáimnak, egy hiba van csak rajta, hogy nem a saját Mustang-emmel állok ott, de sebaj, jó lesz így is:

A 66-os út egy másik szakaszán később hosszabban is autóztunk, majd annál a résznél írunk róla részletesebben. A kihalt úton némi speedingeléssel emlékeztünk meg elődeinkről (azért a bő 300 ló viccesen rövid idő alatt repít 50-ről 100 mph-ra), majd egy rövid kitérővel egy közeli kráterhez és az azt övező lávamezőhöz autóztunk (a neve egyszerűen csak Amboy Crater and Lava Field). Utoljára kb. 500 éve tört ki, úgyhogy a megszokotthoz képest valamivel frissebb talaj volt a lábunk alatt. 🙂

Az áprilisi dátum ellenére a hőmérséklet ekkorra a 100 ºF-et (közel 38 ºC) is elérte, és Nóri is eléggé kókadozott már, úgyhogy itt nem időztünk sokat. Még mindig nem fordultunk nyugatnak Los Angeles irányába, hanem tovább mentünk délre a sivatagban, San Bernardino megye déli részének fura, lepukkant viskókkal szórt elhagyatott, nem éppen barátságosnak tűnő tájain. A területre még anno az arany vonzott embereket, később katonai célokra is használták, és a világháború során mustárgáztól tüdőbeteggé válóknak is jól jött a meleg száraz levegő. Egy szűk óra alatt elértük a Joshua Tree National Park bejáratát, de ez már egy másik bejegyzés lesz…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Advertisements

Új hozzászólás írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s