Shelby American Inc., NV

Carroll Hall Shelby 1923-ban született texasi fazon, világháborús pilótából az ’50-es években sikeres autóversenyzővé vedlett (’59-ben Le Mans-i 24 órásat is nyert, megszerezve ezzel az Aston első győzelmét), majd gyerekkori szívproblémája miatt felhagyva szenvedélyével, versenyautók tervezésére adta a fejét. Cége, a Shelby American Inc. a mai napig működik, jókora kihagyással ’65 óta foglalkoznak Mustang-ek tuningolásával, de az Ő nevéhez köthető pl. a Dodge Viper első szériája is.

A cég központja Vegasban található, egy kis múzeumot is üzemeltetnek, amit útba is ejtettünk. A mai kor csodái mellett olyan modellek is ki voltak állítva, mint az alumíniumból készült 427-es Cobra a ’60-as évekből, amit maga Carroll épített, vagy a cég első modelljének legelső példánya, egy kék ’62-es AC Cobra. Ennél a pontnál érhető tetten, hogy a sikerekben nem csak Shelby kiváló autóversenyzői és konstruktőri háttere, hanem ravaszsága is kétségkívül szerepet játszott: írt a brit AC-nek egy levelet, hogy remek V8-asához keres megfelelő kasztnit, majd a Chevroletnél való sikertelen próbálkozás után a Fordnak adta be ennek fordítottját, így született meg a modell, aminek első példányát aztán többször is újrafestette a kiállításokra, azt a benyomást keltve a befektetők előtt, mintha több példány is készült volna (eredeti színe egyébként nem is a képen látható kék, hanem sárga). Minden kezdet nehéz, de beért a gyümölcs, és egy sor versenyt nyertek a modellel.

Mustang vonalon szintén a ’60-as évekig nyúlik vissza a történet, az évtized második felében voltak kaphatók a GT350 ill. GT500 modellek (utóbbi 425 LE-vel, az évszámot ne felejtsük el!). Jelenleg is igen szorosan működnek együtt, a BMW M GmbH-hoz hasonlóan itt is a gyári paletta részét képezik a Shelby változatok, ha a vásárló rendel egyet, akkor a Ford leszállítja az alap Mustang-et nekik, ők pedig átépítik azt. Egy ilyen modell bő másfélszeresébe kerül egy Mustang GT-nek, ami nem kevés pénz, de nem is vészesen sok egy ilyen legendáért cserébe, a 662 paciról nem is beszélve. Akinek pedig ez kevés lenne, az egyedi megrendeléseken keresztül válogathat az évjáratonként változó Super Snake variációk között, az utcai változat 920, a pályára szánt 1100 lóerejéért azonban már 6 jegyű árcímkékkel kell barátkoznia – talán mondanom sem kell, hogy dollárban.

Most májusban lesz egy éve, hogy Carroll 89 évesen távozott az élők sorából, de életműve fennmaradni látszik, hosszanti csíkos sportgépei még hosszú mérföldeken át fogják szelni Amerika széles útjait, bármi is legyen a hátrahagyott cég sorsa.

Advertisements

Új hozzászólás írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s