Amerikanizálódás 2.

A múlt hét ismét az “amerikanizálódás” jegyében telt.

Kezdődött a szerdával, amikoris könyvklubra (vagy ahogy Frank mondja, “book night”) voltam hivatalos, immár másodszor. Ilyet korábban mindig csak az amcsi filmekben láttam – nyugdíjas bácsikák és nénikék üldögéltek békésen a kandalló előtt, nagy mosollyal, olvasószemüveggel, kezükben könyvvel. Ez most sem volt nagyon másképp, legalábbis ami vendéglátómat, Frank-et és a hozzá hasonlóan 80 fele robogó tündéri feleségét, Audrey-t illeti..de a programsorozat nekünk, tanítványoknak is tökéletes 🙂 Legalább rávesz arra, hogy olvassak rendszeresen angolul, aztán meg beszéljek is ugyanígy róla. Vagy legtöbbször másról is, mert általában rövid időn belül kötetlen diskurzusba megy át az egész házi klubest, borral, teával, sütivel megspékelve. Egyébként újfent meg kellett állapítanom, hogy Frank-ék hihetetlenek, ennyire nyitott, fiatalos, mai napig ennyire aktív életet élő idősekkel igazán ritkán találkozik az ember.

bookgroup

Audrey amúgy habitusra teljesen olyan, mint a képen a bal szélső nénike 🙂 És természetesen mint minden jóravaló nénike, ő is odavan a kézműves dolgokért, most éppen hímzőklubot szervez (ha jó lenne az időpont, esküszöm, elmennék :)), valamint tele van mindenféle hímzett tárggyal, képpel. Jó 20 éve jártak Budapesten (!), és bizony onnan sem térhetett haza egy vaskos matyóhímzéses terítő nélkül, melyet szintén körbemutogatott nekünk nagy büszkén az este folyamán. Mondjuk nagyon nem kellett erőlködnie, hiszen összesen négyen voltunk ott most is diákok..az én hatalmas csoportomból rajtam kívül megint senki, amit nem nagyon értek, hiszen ez egy tök jó angolozási lehetőség. Én ki fogok tartani, bár a májusi könyv letöltésével egyelőre nagy bajban vagyok 😛

Az amerikanizálódás aztán csütörtökön folytatódott: elmentünk a helyi óriás, kb. 17 ezer főt befogadó Bridgestone Arénába hokimeccset nézni. Én még otthon sem jártam soha a Sportarénában, úgyhogy eleinte kissé meg voltam szeppenve odabent, a legeslegfelső emeleti üléseinkhez való meredek fellépcsőzés közben például igen erőteljesen szorongattam a korlátot…de aztán hamar meg lehetett szokni a teret. A Nashville Predators játszott egyébként a Columbia Blue Jackets ellen (mindkettő profi NHL-csapat), előbbiek sajnos vesztettek, pedig nekik szurkoltunk. De egy predátoros penny-t legalább tudtam tekerni a meccs végén, és láttunk azért szép összjátékot, durva egymáshozcsapódásokat, kézből kiröppenő ütőket, úgyhogy megérte elmenni. Három ütő ripsz-ropsz ketté is tört a támadások hevében – nem irigylem a szponzort 🙂

A játék összesen 3×20 percig tartott, közte a hosszú szünetekben a múltkori kosármeccshez hasonlóan itt is ment nagyban a szórakoztatás.

Végül amerikanizálódás, csapó 3: végre megkaptam hétvégén a vízumhosszabbítási kérelmem elbírálását a U.S. Citizenship and Immigration Services-től (USCIS). Még február legelején, vagyis ahogy kellett, jó 45 nappal a tartózkodási engedélyem lejárta előtt töltöttem ki és küldtem be nekik a megfelelő formanyomtatványt (I-539), illetve egy rakat, a hazameneteli szándékomat bizonyító papírost, szerencsére az elektronikus beküldő rendszerükön keresztül (ELIS) mindez annyira nem volt vészes procedúra. Mindenesetre kicsit megcsúsztak, de a lényeg: én is maradhatok szeptemberig Hamburgerföldén, hurrá-hurrá 🙂

Advertisements

Új hozzászólás írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s