Memphis, TN

Nyugatra még nem nagyon voltunk, legalábbis eddig. Hétvégén ugyanis meglátogattuk Memphist, Tennessee állam legnagyobb városát (a teljes agglomerációt tekintve Nashville nagyobb, de a szigorú értelemben vett határokat alapul véve Memphis egy kicsivel népesebb). A nyugati határon fekszik a Mississippi folyó partján, félig-meddig át is nyúlik Arkansas ill. Mississippi államba. Nashville-től alig 210 mérföldet kell autózni, így péntek este munka után összedobáltuk a cuccainkat, és este már a híres Beale Street-en sétálgattunk.

Pici területről van szó, alig néhány saroknyi az egész, de annál nyüzsgőbb az élet, a kocsmák sorát csak néha szakítja meg egy-egy ajándékbolt, természetesen mindenhol élőben tépik a húrokat, és az utcán is kb. minden házszámra jut egy utcazenész vagy zenekar. Kissé távolabb lovaskocsik sorakoznak – néhánytíz dollárért kínálnak körutakat a környező utcákban.

Szombaton elmentünk a Dixon Gallery and Gardens nevű kis kiállításra ill. botanikus kertbe, így télen kissé kopár, de sétálgatni megfelel, pláne hogy szombat délelőtt ingyenes. 🙂

Ezután egy tévedésből felírt látnivaló útbaejtése után a National Civil Rights Museum következett, amit Martin Luther King meggyilkolásának színhelyén hoztak létre, erről Nóri majd külön ír.

Memphis egyébként igen lepukkant hely, pláne a külvárosi részek. Rengeteg a fekete, és viszonylag szélesnek tűnt a lecsúszott réteg (benzinkúton $5-ért szakadt verdába tankolók és készpénzzel fizetők, stb.). A rendőri jelenlét magas, ami gondolom nem véletlen. Ezzel együtt megvan a maga romantikája is a retro villamosaival és a koszos falaival – nem laknék itt, de jó ötlet volt meglátogatni.

Következő állomásunk a híres Sun Records stúdiója volt, itt kezdte pályafutását többek között Elvis Presley, Johnny Cash, B.B. King, Jerry Lee, és még néhány hasonlóan nagy név. 1950-ben nyitotta meg Sam Phillips, majd ’51-ben ebben a kis stúdióban vették fel Jackie Brenston Rocket “88”-át, amivel lényegében a Rock&Roll szülőhelyének tekintik. ’69-es bezárása után ’87-ben újra megnyitották, ekkor már inkább a fanatikusok kedvelt célállomása volt, de alkalomadtán még készültek felvételek is, többek között itt vette fel a U2 a Rattle and Hum albumot. Bónuszként rendelkezésünkre állt egy mikrofon az ’50-es években konkrétan itt használt példányok közül. 🙂

A blues zenén és Elvisen kívül Memphis a barbecue-ról híres, így nem is volt kérdés, hogy mit fogyasztunk ebéd gyanánt: az úti leírások által javasolt Central BBQ egyik éttermébe tértünk be egy Pork Plate erejéig. Jó döntés volt, ilyen puhára sült sertést még nemigen ettem, még Nórinak is ízlett, pedig nem az a húst-hússal típus. 🙂

Ezt követően az autót hátrahagyva nyakunkba vettük a belvárost, megint felkerestük a Beale Street-et, és belehallgattunk egy banda koncertjébe is.

Koncert

Rövid videó – nem ez volt a fénypont sem zenei, sem vizuális szempontból. 🙂

Ez egy hosszú bejegyzés lett, aminek kb. itt van a fele. Ha munkaidőben olvasod, akkor eljött az ideje annak, hogy csinálj valami hasznosat, és ezt egy picit később folytasd. 🙂

A Gibson gyárlátogatásáról sikerült pont lecsúsznunk (habár a leírások szerint hétvégén amúgy is egy nagyságrenddel kevésbé érdekes, mert nem dolgozik senki, nem látjuk működés közben a munkafolyamatokat), de azért a földszinti üzletükbe benéztünk.

Gibson Retail ShopGitárok

Innen két sarokra néhány cserkészlány fennhangon árult Girl Scout Cookie-t, itt Nórinak muszáj volt venni tőlük egy dobozzal, és a fotó sem maradhatott el, aztán meg egy tekergetős jött szembe, komolyan megalapozva ezzel az aznapi anyagi csődünket. 🙂

Girl Scout CookieTekergetős

Délután 5 órához közeledett az idő, úgyhogy felkerestük a Peabody Hotelt, ekkor ugyanis a hotel kacsái visszasétálnak az aula szökőkútjából a helyükre, természetesen vörös szőnyegen, ill. a lift igénybevételével. (A reggeli program ennek a fordítottja.) A vicc az egészben nem ez, hanem a tömeg, ami összegyűlik, hogy ezt az egyedülálló látványosságot megcsodálja. És ez így megy a ’30-as évek óta folyamatosan, a kacsák feltűntek már sorozatokban vagy pl. Oprah show-jában is, néhány éve új lakosztályt kaptak potom $200.000-os bekerülési költséggel, a hotelben pedig külön ember van a gondozásukra (a pozíció neve duckmaster, ha esetleg valaki pályázni szeretne).

Peabody Ducks

Sikerült egy rövid videót is készíteni a nagy pillanatról.. 🙂

A tömegből kiszabadulva lesétáltunk a Mississippi partjára, így habár Arkansas-ben még nem jártunk, de azt már elmondhatjuk, hogy átnéztünk oda. 🙂 Mászkáltunk egy kicsit a parkban, majd pihenésképp egy padon üldögélve vártuk meg a naplementét.

Később visszasétáltunk, megkerestük az autót, és a hotel felé vettük az irányt. Eléggé elfáradtunk, ráadásul este egy órával kevesebb idő volt aludni, az USA-ban ugyanis a nyári időszámítás március elejétől november elejéig tart, tehát bő egy hónappal hosszabb, mint otthon. Alapjában véve én szeretem a nyári időszámítást, de most pont nem jött jól az átállás – azért túléltük. 🙂

Beale Street

Vasárnapra Graceland (Elvis egykori otthona) és a Gyapot Múzeum maradt, ezekről majd szintén Nóri mesél, illetve opcióként lebegett még egy újabb próba a Gibsonnál vagy a National Ornamental Metal Museum, de nagyon elment az idő, és az eső is eleredt, úgyhogy inkább hazafelé indultunk, és tettünk Jacksonban egy rövid megállót. Erről meg talán én írok majd valamikor, mára azt hiszem ennyi elég lesz. 🙂

Advertisements

Új hozzászólás írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s