Mardi Gras

Ejtsd: mardigrá, szó szerint “Kövér Kedd”, franciául. Húshagyókedd helyett így nevezik sok helyen a farsang legeslegutolsó napját, az utolsó napot még a Húsvétot megelőző hosszú böjt előtt, amikor még bátran kerülhet a tányérunkba kolbász, cupák és szalonna, vagy az amcsik esetében szaftos hamburgerhús. Ezen a napon (idén febr. 12-én), illetve az ezt megelőző hétvégén sok nemzethez hasonlóan az amerikaiak is maskarát öltenek, vigadoznak és kurjongatnak, akárcsak Velencében a turisták, vagy Mohácson a busók 🙂 Különösen a déli, francia eredetű államokban van ennek nagy hagyománya – a leghíresebb például a New Orleans városában tartott karnevál, aminek a meglátogatásától minket végül sajnos eltántorítottak a csak erre a hétvégére megötszöröződött (!) hotelárak. Kedden, a tényleges Mardi Gras napján viszont Frank nagyon bulis kedvében volt, hozott mindenkinek maszkokat és csilli-villi nyakláncokat is, úgyhogy végül volt részem egy kis tantermi meg folyosói parádézásban. Érdemes megnézni a menetet vezető Frank papát, táskarádiójával a kezében..hihetetlen, hogy már 80 éves lesz nemsokára.

parade_2_

Még gyorsan csinált rólunk egy csoportképet is, aztán folytattuk is az angolozást. Persze azért ezzel is elment vagy jó 15 perc, mert a spanyol osztálybohócunk ráripakodott a mögötte álló koreai mókamesterre, hogy úgy nem tud rendesen a gépbe nézni, ha ő közben hátulról molesztálja (“Come on, Jundzsáj, it’s just me!” – húzta le a maszkját, aztán panaszt tett viccesen Franknél is :)), és ennél a pontnál már mindenkinél elszakadt a cérna 🙂

mardi_gras_1_

Húshagyókedd óta egy hét is eltelt, de mi nemigen csökkentettünk azóta sokat a hús- és fehérjefogyasztásunkon. Pont találtunk ugyanis Nashville-ben egy orosz- és kelet-európai termékeket forgalmazó pici boltocskát (amit egy itt élő volt orosz balett-táncos, Alexei üzemeltet :)), és így végre, vééégre kaptunk valami ehetőt: igazi magyar Pick csabai szalámit! 🙂 Első felindulásból kértünk is belőle egy fontot, azaz egy jó 45 dekát, ami felszeletelve kissé sokkolóan hatott, de már most alig van belőle, mert magában is csipegetjük. A másik örömhír, hogy ebben a boltban kaptunk végre túrót is, aminek a hiányába még ennyi idő után sem voltam képes beletörődni. Most már nem is kell, eljött immár a túrós sütikék és cukros-túrós-mazsolás krémmel vastagon megrakott kenyerek időszaka 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA

Advertisements

2 thoughts on “Mardi Gras

Új hozzászólás írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s