Charlotte, NC

A hétvégi kiruccanásunk utolsó állomása Észak-Karolina legnagyobb városa, Charlotte volt. A reggelt a “Metalmorphosis” nevű szobor megtekintésével kezdtük, de pechünkre az épp felújítás alatt – és darabokban – állt, úgyhogy feleslegesen kocsikáztunk miatta. Pedig nekem egy kép alapján nagyon megtetszett, és azóta ráadásul találtam róla videót is, hogy valójában mi is ez..azóta még inkább mérges vagyok 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ezután a Freedom Parkba néztünk el. Sétányok, szabadtéri színpad, híd, tó, kacsák.

Utána pedig következett a belvárosi NASCAR Hall of Fame kiállítás. Itt először egy kisfilmet nézhettünk meg a NASCAR történetéről (érdekesség: az amerikai autóversenyzés kezdete a 20. század eleji szesztilalomhoz köthető, amikor a szeszcsempészek a rendőrök elől egyre jobban feltuningolt járgányaik segítségével próbáltak meglógni), majd megkezdhettük a négyszintes túrát a különféle autók, alkatrészek, roncsok, ill. híres versenyzők emléktáblái között. Jópár dolgot ki is lehetett próbálni, beindíthattunk például egy motort, tesztelhettünk rugókat és egy lengéscsillapítót, cserélhettünk kereket egy boxban (“pit stop”), sőt, szimulátoros autóversenyen is részt vehettünk, igazi versenyautókba beülve. (Itt jegyezném meg büszkén, hogy amíg Peti 10-ből a 9. lett, én a 4. helyen végeztem :D)

A kiállítás után megebédeltünk a belvárosban, a jó öreg Panera Bread nevű helyen, ami már Nashville-ben is életben tartott minket egy jó héten keresztül a kiérkezésünk után – mert ezen a helyen legalább lehet kapni mást is hamburgeren és sült krumplin kívül. Meg kellett állapítanunk, hogy az eltelt pár hónap alatt semmi nem változott: ugyanazok benn a szagok, ugyanúgy nem értjük a kasszást, nem látjuk át teljesen az itt kérhető bonyolult menükombókat, és még mindig kétszer kell utánunk dobnia a kiszolgálónak a kis zacskónyi chipset, mert igen, az tényleg ajándékba jár a menühöz. (Persze lehet választani almát is, de arra eddig még nem volt precedens.. :)) Ebéd után picit sétálgattunk még az utcákon, fotóztunk pár szép épületet, meg megnéztük a közeli “The Green” nevű kis parkot is, ami a fű színe alapján most maximum sajnos “The Yellow”.

Utolsó állomásunk a reptér melletti Carolinas Aviation Museum volt, én ezt vártam a legjobban. (Észak-Karolina mottója: “First in Flight”, mivel itt, Kitty Hawk városában hajtották végre 1903-ban az első igazi repülőgépes, kemény 12 másodperces repülést a Wright fivérek.) Láttunk mindenféle kisebb-nagyobb, utasszállító vagy éppen hadi célokra használt gépet, beülhettünk egy-egy pilótafülkébe (még maga Kitty is bemerészkedett :)), megtekinthettünk néhány alkatrészt, ill. olvashattunk a levegőben a repülőkre ható erőkről, vagy éppen arról, hogy milyen veszélyt jelenthet rájuk nézve néhány, a reptér közelében szállingózó madár. Amerikában pl. különösen a nagytestű kanadai vadludak, amelyekből mi is szinte minden parkban látunk pár példányt, és amelyek néhány évvel ezelőtt pár percen belül kényszerleszállásra késztettek egy New York-ból épp felszálló repülőt, öngyilkos merényletet követve el annak mindkét hajtóműve ellen. Ezt a néhol megrongálódott, de mégis szépen egybenmaradt Airbus A320-as gépet azóta itt, a múzeumban lehet megtekinteni (a célállomása épp Charlotte városa lett volna), pilótája azóta nemzeti hős, és az esetet azóta “Miracle on the Hudson” címen jegyzik. (A repülő annyira alacsony repülési magasságot ért még csak el, hogy a kapitány nem tudott visszatérni vele a reptérre, így végül a jeges Hudson folyót választotta a landolás helyszínéül. Víztestbe becsapódni viszont sokkal veszélyesebb a szárazföldnél, neki mégis a sokévtizedes tapasztalatának hála sikerült ezt kiviteleznie anélkül, hogy a gép kettétört volna, és/vagy bárki megsérült volna a 155 utas közül.)

Amúgy a repülés és a repülők tök érdekesek, én túl sokat nem tudtam eddig róluk, úgyhogy a héten utánanéztem ennek-annak. Összeszedve, ha érdekelnek valakit az alapok: repülés, gépekhajtóművek, Airbus, Boeing, szuperszonikus repülés és az ezzel járó hangrobbanás, vagy időnként párakúpok. És a szuperszonikus jövő, amit bárcsak megérhetnék, mert tériszonyos vagyok és nehezen is viselem a hosszú utakat, viszont szeretnék még eljutni az életemben pár távoli országba 😀

Egyébként a múzeumban a segítők nagyobbrészt nyugdíjas pilóták voltak, és az egyikük nagyon lelkes lett, mikor megtudta, hogy Magyarországról jöttünk. “Én is dolgoztam arrafele évekig, na nem pont ott, de egy köpésre!”. Ez a közelség neki, mint kiderült, Németországot jelentette 😀 Ennyit számít az ember távolságfogalmának alakulásában az, hogy egyrészről az USÁ-ban nő fel, másrészről évtizedekig a felhők felett, kontinensek között szárnyal…

Reklámok

Új hozzászólás írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s