Columbia, SC

Szombaton Greenville után Dél-Karolina fővárosát, Columbiát látogattuk meg. (Columbia van egyébként Tennessee-ben is, meg még jópár más államban…és ugyebár Dél-Amerikában is őrzi egy ország Kolumbusz Kristóf nevét, bár annak a nevében az “u” helyett is “o” szerepel.) Városnézésünk első állomása a South Carolina State House, illetve egy mellette álló szép templom volt, de csak azután, hogy Peti feltankolt a betevő ColáPepsijével egy retro stílusú gyorsétteremben (így szerezve a belvároson belül legális parkolóhelyet az autónak :))

Az “államházánál” sikerült levideóznunk egy mókust is.

Ezután elnéztünk a South Carolina Military Museum-ba, ami abszolút felülmúlta minden várakozásunkat. A rövid, de velős kiállításon nemcsak száraz tények meg mindenféle tankok, fegyverek fogadtak minket, hanem még női szemmel is igazán érdekes dolgok, például különböző titkosszolgálati eszközök (miniatűr fényképező, méreglövedéket rejtő toll vagy ernyő – az ún. bolgár esernyő -, sarkában pengét rejtő félcipő), vicces amerikai katonai jelvények, egy Hitlertől származó ujjöblítő tálka, vagy épp egy pakli “Most wanted” kártya, iraki vezetők arcképével 🙂

Délután tettünk egy sétát a Finlay Parkban, annak ellenére, hogy a Tripadvisor szerint – ami mostanra az első számú “útikalauzunkká” nőtte ki magát – a helyet napról napra egyre inkább ellepik a csövesek. Megérte. Mondjuk tényleg volt pár szakadtabb ember, de legrosszabb esetben is csak egy kedves köszöntés ért minket a részükről. Sajnos mindezek után a lépcsőn feltálalt, mégis meglepően gusztusos gyros-szerű ebédjükből már nem kínáltak meg 🙂

A napot a Columbia Canal and Riverfront Parkban zártuk egy hosszú, közel 9 km-es gyaloglással. Teljesen margitszigeti sétálgatós hangulata volt az egésznek, csak itt jobbra és balra is láttuk magunk mellett elterülni a Broad Rivernek nevezett folyót. Nem mondom, hogy nem esett jól utána a kocsiban megszabadulni a cipőimtől, amikoris elkezdtünk továbbgurulni az esti, szomszédos államban levő szállásunk felé 🙂

Reklámok

Új hozzászólás írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s