The Keys, FL

Miami feltérképezése után Florida egyik legszebb része, az ún. “Keys” fele vettük az irányt, én a későnkelős-későnfekvős napok utáni átállás okozta jet lag miatt még többnyire ilyen állapotban:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Itt tudtuk meg, hogy a “key” szócska angolul nemcsak kulcsot jelent, hanem korallszigetet is. Floridát rengeteg ilyen veszi körül, “the Keys” gyűjtőnéven azt a jópár, üdülőhelyként üzemelő nagyobbat emlegetik, amelyet az USA 1-es autóútja köt össze egymással és a szárazfölddel. A pálya itt futó szakaszának, a nagyjából 205 km-es Overseas Highway-nek igen beszédes a neve, engem teljesen lenyűgözött. (Már amikor épp nem sziesztáztam :))

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Egy kis történelem: egy 19. századi iparmágnás, Henry Flagler nevéhez köthető az útvonal (kezdetben vasútvonal) kiépítése egészen a legdélebbi szigetig, Key Westig, amelyet – Kubához és a Csendes- ill. Atlanti-óceánt mesterséges úton összekötő Panama-csatornához való közelsége miatt – igen fontos tengerészeti csomópontként tartottak számon. Flaglernek, aki eredetileg New York állam szülötte volt, és csak a betegeskedő első felesége miatt utazott telelni Floridába, hamar rögeszméjévé vált a déli állam felvirágoztatása: számos szállodát épített fel a semmiből (elsőként a hatalmas és puccos Ponce de León Hotelt St. Augustinban, ami ma az ottani képeinken is látható Flagler College…hát igen, túl szép épület is az egy mezei fősuli-kollégiumnak), és nagyszabású városfejlesztési munkálatokban is részt vett a keleti parton. A korallszigeteket összekötő híd- és útrendszer megépítése hosszú évekig eltartott, közben a hurrikánok sem kegyelmeztek neki, de 1912-ben Flagler még megérhette a végleges átadását, és 80 év feletti bácsikaként még szépen végigzötyöghetett rajta privát szerelvényén egészen Key Westig. Ennek az ún. Overseas Railway-nek – amit a maga idejében a világ 8. csodájaként emlegettek – láthattuk a maradványait az Overseas Highway-en kocsikázva (ez épült később az autósforgalom részére, közvetlenül az előbbi mellett), elég rozoga már, de a turisták még sétálgathatnak rajta hosszú mérföldeken át, mondjuk itt még decemberben is tűz a nap, úgyhogy nem lehet valami nagy élmény 🙂

A szállásunk Keys-en belül a felső szigetcsoporton (“Upper Key”) volt, Key Largo szigetén ill. városában. Összesen három éjszakát töltöttünk itt el, innen autózgattunk napközben mindenfelé. A szigetek partvidékén terjedelmes korallzátony húzódik végig, nemzeti parkok és strandok terülnek el, lehet nézelődni, napozni, hajókázni, búvárkodni (aki tud), délen, Key Westen pedig várost nézni is, úgyhogy nem unatkoztunk.

Odaérkezésünk napján – egy rövid skype-olás után a hazaiakkal, merthogy történetesen épp 24-e volt – a szálláshelytől néhány percre levő John Pennekamp Coral Reef State Parkot látogattuk meg, az USA legelső vízalatti parkját. (Utánanéztem, ki is lehetett amúgy ez a John, de nem felfedező/hajós/biológus, hanem egy 20. századi újságíró, aki sokat tett a korallzátony védelmének érdekében.) Ez lényegében egy “beach” volt, szép növényekkel, sziklákkal, a strandolók között vígan sétálgató, vicces külsejű íbiszekkel, és mindenféle hajókázási lehetőséggel.

Gyorsan be is neveztünk egy közel háromórás glass boat tour-ra, nekem az egész floridai utunk alatt ez tetszett kb. a legjobban 🙂 Persze már a pénztárnál ki voltak téve a “motion sickness” elleni tabletták, ki is írták vészjóslóan, hogy épp mekkorák a hullámok a nyílt tengeren, és élőben is szóltak többször, hogy húdehúde készüljünk fel, úgyhogy én jól be is ijedtem, és le is cseréltem iziben a megkezdett sütimet egy fél szem Daedalonra – ami csoda, hogy volt nálam, a szeptemberi repülőút miatt hoztam csak egy pár szemet otthonról. A hajókázás első órájában, amíg a hajó csendesebb vizeken, mangrovékkal övezett tengeri ösvényeken közlekedett, még ki is nevettem magam, hogy így sikerült bedőlnöm az amcsi hatásvadászatnak..aztán a nyílt tengerre kiérve már hálát adtam a beszariságom miatt 🙂

El lehet képzelni, hogy imbolyog egy kisebbfajta álló hajó a nyílt vízen, és hogy ez az alap imbolygás mennyivel szédítőbb, amikor bent, zárt térben van az ember, meg próbál épp erőteljesen fókuszálni az üvegpadló alatt elterülő élővilágra, miközben persze maga a látnivaló is vadul imbolyog – kavarog az aljzat, sodródnak a kishalak, és össze-vissza ringatóznak a korallok tapogatói és lebernyegei. A videón a valósággal ellentétben borzasztóan kis lightosnak tűnik az egész, de azért íme:

Álló helyzetben sem könnyű nézni sokáig az ilyesmit, nem véletlenül bevett szokás a tengeri búvároknál is a gyógyszerezés egy-egy hosszabb merülés előtt. A dülöngélő hajón viszont szerintem öt perc nem telt el, és már ment is valaki markolni a hányinger ellen kitett mentolos cukorkákból (éhesek voltunk, úgyhogy mi is vettünk párat, Peti még a napokban is talált egyet a zsebében.. :)), majd szép sorban szállingóztak ki az emberek a fedélzetre, nézni a horizontot egy hányózacsival a kézben, közben meg nagy levegő, kifúj, befúj. A közel 45 perces zátonytúra végére a fél hajó már odakint lebzselt fehérre vált arccal, miközben a kapitány próbálta poénkodással feldobni a hangulatukat, mondjuk a “na csak kezdje el végre valaki, akkor aztán tutira mindenkinél beindul a buli, hahaha” nem tudom, mennyit segített 😛 Mi szerencsére kis szédelgéssel megúsztuk, persze ehhez a “10 másodperc le, 20 másodperc ablakon ki” nézelődési technika is szükségeltetett, de így tökéletesen élvezhető volt az elénk táruló tengerfenéki látvány. Volt sokféle korall, doktorhal, bohóchalak…persze ilyen mélységben nem jönnek át már a színek, nem olyan az egész, mint egy akváriumban vagy épp a Windows jellegzetes halacskás képernyőkímélőjén 😀 De örülök, hogy láthattam egyszer közelről ilyet is.

A partra való visszatérés alatt levideóztunk egy sirályt, amint próbálta felvenni a küzdelmet a természet erőivel. Szél-sirály 1:0.

Majd lőttünk pár habos-babos képet:

OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA

Meg néhány giccses-naplementéset is.

Este a karácsonyra való tekintettel elmentünk négyesben étterembe, a szálláson meg Magyarországról hozott marcipános szaloncukorral aggattuk tele Peti kollégájának a kissé fenyőfára hajazó műholdvevő antennáját 😀 Ezt leszámítva nemigen volt karácsonyi hangulatunk, kint kellemes nyári idő uralkodott, hóesésnek nyoma sem volt. Na meg ugye ajándék se volt, óóótejóég.

Advertisements

Új hozzászólás írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s