2012. december havi bejegyzések

Tennessee State Museum

Hétvégén az erdei túrázáson felül a művelődésnek is szenteltünk egy kis időt: ismerősi ajánlásra ellátogattunk a Nashville belvárosában található, szabadon látogatható Tennessee State Museum-ba is.

A többszintes kiállítás a helyi indián kultúra bemutatásával kezdődött. Az őslakos indiánok ide is, akárcsak délebbre, az Eurázsiát és Amerikát korábban összekötő Bering-földhídon keresztül vándoroltak be röpke 12 ezer évvel ezelőtt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mammutra vadásztak, termesztettek, gyűjtögettek. Kis makett az életükről:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hosszú Puska, hámozd most má’ gyorsabban azt a krumplit, mert mindjá’ megpörkölődöm!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Sok ősi indián tárgyat is megtekinthettünk. Íme pár eszköz (közte egy méretes kacsás pipa lent, jobb oldalt.. :)):

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az edények közül ez tetszett a legjobban, baglyos kancsó à la Willendorf. Ezt főleg Julinak küldöm, kis motivációul a köcsögkészítő tanfolyamához 😀

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az indián őslakosokat később akárcsak a többi államból, Tennessee-ből is fokozatosan kiszorították a bevándorló sápadtarcúak. Más államok felől például ilyen szuper járgányokkal érkeztek:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A szekér előtti felhajtható kis táblácskáknál meg lehetett tippelni, hogy mivel volt érdemes felszerelkeznie a nagy út előtt egy tisztességes telepesnek. Vigyen magával netán állatokat? Valamennyit igen, hiszen ezeket elszaporítva lesz majd az új területen élelme és egyebe. Élelmet? Valamennyit igen, ha fér a szekérbe, a többinek meg ott vannak ugye útközben az állatok – ez aztán az igazi McDrive 🙂 Vetőmagot? Valamennyit igen, mert ebből tud majd termelni mondjuk búzát. Na és fonalat, hogy kössön belőle ruhácskát? Minek, majd az új helyen nevelget bárányt, arról nyírbál gyapjat, abból pedig fon magának fonalat. Áhá! Csak semmi felesleges vagy nehéz, fa, tégla és érc sem kell.

Városalapítás, letelepedés, műhelyek. A teljesség igénye nélkül kép egy XIX. századi vízimalomról, egy asztalosműhelyről, illetve egy korabeli helyi nyomdáról.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

XIX. századi menő “riksa”. Aki ilyenen utazgatott…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

…annál biztosan bőven akadt ilyen is. Korabeli zöldhasúk:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kiállítás végén Tennessee XX. századi büszkeségének, Elvis Presley-nek az életét követhettük nyomon. A leírások és fényképek mellett ki volt téve egy egybeszabott, trapézszárú, fehér alapon arany díszítéssel ellátott fellépőruhája is, de sajnos ott már nem lehetett fényképezni 😦 Ahogy a szomszédos teremben levő – szintén időszakos – gitárkiállításon sem, pedig felvonultatták az elmúlt bő 100 év legjelentősebb típusait, szám szerint több, mint 150 darabot. Volt többek között rengeteg Fender és Gibson, olyanok is, amelyeken korábban hírességek (pl. Eric Clapton, Keith Richards a The Rolling Stones-ból, vagy maga Elvis) pengették a húrokat, illetve a gitárokon felül jópár mandolint is láttunk.

És természetesen mibe botlottunk a múzeumlátogatásunk legeslegvégén? Gift shopba. Elvis még mindig él, csak kicsit már kilapult 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tekergetős gép sajnos nem volt, pedig szívesen préseltem volna egy egycentest az énekessel, még mindig van három a múltkor talált hat szerencsepénzemből. Ez lehetett volna a legKIRÁLYabb mind közül..

Edwin Warner Park

Vasárnap a 10 mérföldre lévő Edwin Warner Parkban voltunk kirándulni. Előző nap esett, úgyhogy az ösvények még néhány helyen nedvesek voltak, de nem volt vészes. A Harpeth Woods Trail-re esett a választásunk, ez egy 2.5 mérföldes séta némi emelkedővel (kb. 100 méterrel van fentebb a legmagasabb pont az induláshoz képest). Hála a 20 ºC-os párás időnek, így is sikerült kimelegedni, a fene sem gondolta volna, hogy decemberben nem kell kabát…

Ez után végigmentünk a Hungry Hawk Trail-en is, amin volt egy kis fa megfigyelő hely kialakítva az élővilág tanulmányozásához.

Alább néhány fotó, semmi izgalom, semmi extra látványosság, csak egy kis természet. 🙂

Nicsak!

Idekint a bevásárlások még mindig egész érdekesek, egyrészt mert a boltok távolsága miatt továbbra is külön programnak számítanak, másrészt mert még mindig fedezünk fel új és új termékeket a polcokon. Például most láttam meg, hogy a Harris Teeterben árulnak fémdobozos szegedi pirospaprikát! 🙂 Szenzáció, gyorsan le is fotóztam telefonnal, katt-katt, ahogy a japók szokták otthon a megállókat metrózás közben.

Fénykép0135x

(A dobozok hátulján egyébként magyar leírást is találtam :))

Ez pedig a parkolóban fogadott minket..who’s the driver?? 🙂

Fénykép0129xFénykép0128x

Cseppek

Szombaton délelőtt esős idő volt, úgyhogy ha már kirándulni úgy sem tudtunk menni (ma pótoltuk), fotóztam néhány vízcseppes képet a kedvencemről, a lényeg a részletekben rejlik jeligére (a képek nagyíthatóak):

Közben Nóri elégedetlenkedik itt, hogy a lányoknak nincs semmi érdekes, úgyhogy íme egy Explorer ünnepi díszben, ezt találtuk magunk mellett vásárlás után egy mélygarázsban. Állandóan ilyen agymenéseket látni, az agancs különösen divatos mostanság… Rudolf orrát pedig inkább nem is kommentálnám. 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Télapó itt van, hó a subája

Zsák zsák, teli zsák, piros alma, aranyág. Vagy Petinek idén tejcsokoládé-szerszámoskészlet (mert virgács sajnos nem volt :)).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Amúgy a szerszámok neveit most már angolul is tudom, balról jobbra: screwdriver, claw hammer, crescent wrench. (Angolon Frank tegnap olyan feladatlapot hozott be, amin kb. 30 szerszámot kellett összepárosítani a neveikkel, hát mi lányok csak fogtuk a fejünket, fűrészből és fogóból is volt vagy ötféle, magyarul se tudnám kikérni őket a boltban :D)

Na de térjünk is vissza – így kicsit megkésve – a Mikulásra…amit itt amúgy nem tartanak, de ettől függetlenül a karácsonyi láz már itt is javában tombol. Ma este például felvonulást tartottak a Downtownban – útlezárásokkal, kicicomázott kocsikkal, menetelő zenekarokkal és tánckarral -, a végére mi is lenéztünk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA

Sikerült Santát is pont elcsípni:

(Ha valaki nem értené a jelnyelvet, azt mutogatta, hogy idén Magyarországon mindenki borzasztó rosszul viselkedett. Ejnye!)

A házak is mindenfele ki vannak már dekorálva, az egyik előtt röpke 6-7 kivilágított, felfújható Mikulás tanyázott (Mikulás a szánon, Mikulás békésen pipázgatva a karosszékében, és hasonló nyalánkságok), lépni sem lehetett már a kertjében. Sajnos pont nem volt nálunk a fényképező, de talán egyik nap majd visszanézünk 🙂

És persze a Walmartban is már nagyban készülődnek az ünnepekre.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Csak nem…?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

(Ez amúgy egy egész szalonképes felső, de volt tiritarka karácsonyi pizsama is Kitty-vel.)

És íme a kedvenceim, az ünnepi fülbevalók. (Néhány perc válogatás után, szerencsére még épp időben azért megszólalt a belső hang: biztosan kell ez neked? :))

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Egyet sajnálok csak, hogy a régi csajos, adventi bécsi kirándulásunk emlékére nem hoztam legalább egy ilyet…hou-hou-hóóó mindenkinek 😀

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mindennapi kenyerünk

A kenyér, na az nem egyszerű. Alapjában véve előrecsomagolt, szeletelt kiszerelésből van nagy választék, ezek abszolút nem ropogósak, és szinte mindig édesek, tehát inkább hasonlítanak kalácsra. Vannak egészen ehetők is, de az első hetek után egyre kevésbé bírtunk rájuk nézni.

Néha látni helyben sütött, minőséginek tűnő dolgokat is, de ezek iszonyatosan drágák, egy kb. negyed kilós akármi is simán $5-6. Szoktak lenni félkész okosságok is, nah eddig ilyeneken éltünk. A sütést leszámítva teljesen készen árulják őket, 400 ºF-en kb. 10 perc alatt fogyasztható állapotba kerülnek (hoppá, lehet, hogy ezért magas a villanyszámla?), ropogós héjuk lesz, és persze ezek nem édesek. 4 db zsemle-szerű valami $2.79 a Harris Teeterben, vagy ugyanennyiért van 6 db kisebb, kb. hasonló mennyiség. Walmartos is van olcsóbban, azt nem szeretjük.

Ez így már tartható, de azért még mindig elég drága, úgyhogy most megpróbálkoztunk a sütéssel. Először csinált Nóri egy élesztős dolgot, ami hűlés közben eléggé összezuhant, és tömör lett, de azért majdnem a felét megettük. 🙂 Aztán kipróbáltunk egy gyári keveréket is:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Nah ez egészen jó, minden összetevő szépen ki van mérve, csak vízzel kell összekavarni, és kelni hagyni. A végeredmény habár nem ropogós, de egészen fogyasztható, a ~400g szárazanyag pedig $3.10. Azt nem tudom, hogy ebből milyen nehéz kenyér lesz, mérlegünk meg nincs. Mindenesetre már a harmadikat sütjük.

Egy munkatársamnak van kovásza, abból finom kenyeret tud készíteni (ropogós a héja és a belseje nem tömör), csak ugye egyrészt a kovászt el kell tartani, másrészt meg én nem szeretnék kenyérsütőt venni. Az a $60-70 nem a világ, de úgysem tudom hazavinni, meg egyébként is. Csak ugye anélkül meg kézzel kellene dagasztani. Talán egyszer, majd. Poénból.

Nyelvtanulás

Erről a témáról nem sokat írtunk eddig, mert nem is volt mit: aktívan gyakorlatilag csak a magyart használjuk, még szinte Peti is bent a munkahelyén, úgyhogy az angol maximum passzívan – levelezésekből, feliratokból – ragad ránk. Mondjuk egy-egy szót így is egy életre megjegyeztünk (pl. egy gyanús kukoricakonzerv felbontása után azt, hogy a “hominy” az sajnos a puliszka :D), de rendesen kommunikálni még mindig nem tudunk, és nincs is annál égőbb, mint egy év után nulla tudással hazamenni.. Úgyhogy elkezdtünk tenni az ügy érdekében, pár hete már járunk az egyetem külföldiekkel foglalkozó irodájába egy ún. “conversation session”-re, ami néhány önkéntes segítségével vezetett kiscsoportos, kötetlen beszélgetést takar. Ez nagyon jó, csak kár, hogy heti egy óra az egész.

Múlt héten viszont – abban a közösségi házban, ahova jógázni is járok – találtam egy tuti nyelvtanfolyamot direkt külföldiek részére, ahova simán be tudtam még csatlakozni, heti 2×3 órás (kedd-csütörtök), és egészen májusig tart majd. A reggeli kezdési időpontját leszámítva tökéletes, nagyon jól felépített, dalszövegelemzés, könyvolvasás, filmnézés, cikkreferálás-beszélgetés, kérdezz-felelek, nyelvtanozás, minden van benne, szünetben még adnak teát és sütit is, és mellékesen teljesen ingyenes az egész. Egyébként egy 78 éves, nyugdíjazott sebészorvos bácsika (Frank) tartja, aki korát meghazudtolóan pörög-forog és vicceskedik (és a nyugdíjas ismerősei, akiket pl. a kiscsoportos beszélgetésekhez behív segíteni, úgyszintén, pedig némelyikről első látásra azt hittem, ott esik majd össze). Frank a gördülékeny óramenet érdekében úgy szólítja fel kíméletlenül az embereket, hogy húzogat az orvosi spatuláiból, amikre előzetesen felírtuk a nevünket 🙂 És rendszeresen házit is ad, amit mindenkinek szépen ki is javít, egy órán belül is akár, ha mailben küldi neki az ember – merthogy a szuperpapi a világhálón is igen aktív, hamar válaszol, és komplett weboldala van letölthető anyagokkal, könyvekkel.

A csoportban kb. húszan vagyunk, a társaság több, mint fele természetesen ferdeszemű (őket onnan is egyértelműen fel lehet ismerni, hogy ismeretlen szónál azonnal előkapkodják a szótárgépüket :)), de van néhány lány Indiából és Mexikóból, valamint pár srác Spanyolországból is. Utóbbiak kicsit szomorúan hántorgatták fel a bemutatkozásomkor, hogy “ahh, she already has a boyfriend, too, Frank!”, úgy látszik, nem mindenkit pusztán az olthatatlan tudásszomja vezérelt az iskolapadba 🙂 Mindenki kedves egyébként, bár a kínaiaknak minden szava úgy hangzik, hogy “csiáungcsikungcsáng” (érdekes, a japánok kiejtése viszont nem rossz, az indonéziai lányé meg egyenesen tökéletes), szegény Frank se nagyon érti őket, hát még én. Azért próbálom felvenni a kontaktot, egyelőre elég bénán megy, de majdcsak alakul…

language