2012. október havi bejegyzések

Az vagy, amit megeszel

Csak remélni merem, hogy ez nem így van…

Türkizkék tic-tac:

Ciklámen meggy-lime üdítő (élőben még ütősebb a színe, az íze meg pláne 🙂 De a csomagolása annyira jól nézett ki, hogy azt hittük, belül valami finomságot rejteget).

Végül pedig egy Great value mustár, a Walmart saját márkás terméke. Még a design is az otthoni teszkógazdaságoséra hajaz 🙂 Nem nyomtam ki belőle (hisz minden cseppje aranyat ér!), de a színe belül kb. olyan, mint a külső csomagolásé, kicsit sokkolt..

Konklúzió: máskor utazás előtt jobban felkészülünk, mint ahogy Bud Spencer is tette.

Ablakmosó agybaj

Ha szeretnétek ablakot tisztítani úgy, hogy utána ne maradjanak foltok, csíkok, és egyéb látható szmötyik, akkor az alábbi szereket NEM javaslom:

Most vagy veszek még egyet, vagy postáztatok valakivel Clin-t otthonról, vagy csíkokon keresztül bámulom a forgalmat. Ill. még egy lehetőség, hogy elviszem autómosóba, és lemosatom az egészet, habár egyébként máshol tiszta.

Pedig Windex-szel is próbáltam, ami a Bazi nagy görög lagzi óta mint tudjuk, mindenre jó (egy vonatkozó rész a sok közül, és egy másik).

Mai agybajos posztunkat olvashattátok. 🙂

American Beauty

Az állatkertben megint különleges dolog történt velem, ismét örömömet leltem egy szép növényke megcsodálásában. Pedig igazán igyekeztem fapofával elmenni a dudvák mellett, elvégre állatokat mentünk nézni, meg ugye “az évek meg a rutin”, de a dög nagy furfangosan elémlóbálta egy kósza fürtös ágát, és így szólt vala: EGYÉL MEG!

A fajmeghatározásban most roppant egyszerű dolgom volt, a legelsőre beváló keresőkifejezés: purple berry 🙂 A kisméretű cserje neve – nem túl megdöbbentő módon – amerikai lilabogyó, vagy elegánsabb helyi nevén amerikai szépbogyó (Callicarpa americana). Bár a képen nem jön át, de olyannyira gyanúsan pompázatos lila színben tündökölt, hogy végül nem mertem megkóstolni a hívogató termését (hátha igaz itt is a mondás: “Mother Nature is a bitch”…), annak ellenére sem, hogy később az állatkert háziállatos-termesztett növényes szekciójában is találtam egy ültetett bemutatópéldányt. Így egyelőre sajnos nem tudok beszámolni arról, hogy milyen íze van, de a leírások szerint önmagában kissé kesernyés, viszont lekvár főzéséhez tökéletes 🙂 Ja, és ebben a növényben is termelődik egy gyűrűs vegyület (callicarpenal), ami kiválóan riasztja a szúnyogokat. (Két szál ilyen, meg egy kis teniszlabdafa-termés, és irány a dzsungel? Miféle durva, paraziták általi szelekciós nyomás uralkodhatott korábban Amcsiföldén? :))

Zárásként még egy – nem saját, de a különleges termésszínt és -elrendeződést jobban bemutató – fotó a növényről, nyami:

Mobil agybaj

Volt egy telefonom (1. hiba), szinte új, alig 9 éves. Aztán kaptam egy cégeset, így lett kettő (2. hiba). Amikor kijöttünk, akkor bementem egy itteni T-Mobile-ba (természetesen nem ugyanaz, mint az otthoni, tehát a lockolt telefonok között nincs SIM átjárhatóság), és vettem egy prepaid SIM kártyát, amit betettem a sajátomba + ugyanezt megcsináltuk Nóri telefonjával is, hogy ne 4 jegyű percdíjért hívhassuk egymást idekint (2 újabb hiba).

Rájöttem, hogy a régi telefonom azt csinálja, hogy ha engem hívnak az új számon, akkor a túloldalon csak zúgás hallatszik. Ha én hívok, akkor minden oké. A régi kártyámmal jó, valami inkompatibilitás lehet. Az üzletben mondták is, hogy egy kicsit már régi a telefon. A lényeg, hogy ma muszáj voltam megvenni harmadik telefonomat (5. hiba), a régibe meg visszakerült a saját kártyám. Megint bementem egy T-Mobile-ba, és mondtam, hogy szeretnék a legolcsóbb telefonból venni 1 db-ot előfizetés meg minden ilyen franckarika nélkül. Ezt adták $60-ért.

Most van egy saját itteni, egy saját otthoni, meg egy céges otthoni. Akkor most azt hiszem a céges itteni következik. Najó, ez viccnek is rossz lenne. Egy gyengébb pillanatomban ki fogom dobni mindet, egészen felerősödött már ez az évek óta tartó érzésem.

UI: A dobozban volt +1 prepaid SIM kártya, ez nem árt. Más normális embernek is van 4 kártyája.

Egy kis statisztika

Blogunk forgalmára a nem lehet panasz, egy-két hét alatt eljutottunk oda, hogy – bár a családon és barátokon kívül elvileg nem sokan tudnak a létezéséről – naponta akár 80-90 feletti látogatást is kapunk, hétvégén meg néha ennek a dupláját. Köszönjük 🙂

Vicces elcsípni, amikor hajnali 1-kor (otthon reggel 8-kor) beindul a számláló a Magyarország felirat mellett, miközben épp a statisztikákat nézegetem 🙂 Akad amúgy klikkelés Írországból és Németországból is, mivel több barátom szakadt külföldre az idén. De vajon ki nézhet rendszeresen az Államokból és Spanyolországból..? 🙂 Íme az elmúlt 30 nap összesítése.

Egyébként a bejegyzések címe alatt található “leave a reply” feliratra kattintva lehet nekünk üzenni vagy kommentet hagyni. Csak azért írom le, mert többen rákérdeztek már, és be kell ismernem, tényleg kicsit hülye helyen van.. 🙂

Nashville Zoo

Vasárnap ellátogattunk a helyi állatkertbe. Zúgott a szél és lógott az eső lába, de már felkelés után ott dúdolgattam magamban viruló fejjel, úgyhogy Petinek sem volt szíve sztornózni a betervezett programot 🙂 Képes cukiságposzt következik, talán sikerül vele kompenzálni a sok piás témát, amikről mostanában szólt a blog.

A kert maga amúgy egy bő negyed órányi autóútra van csak tőlünk, aránylag kicsi, és hiányoznak belőle egyes standard állatok, úgymint oroszlán, medve vagy farkas, viszont tartanak jópár különlegességet, például vörös pandát, vízidisznót, vagy mindenféle színes-szagos madarat és hüllőt. Teljesség, szisztéma néhol mellőzve, de ez pont így volt jó, és tetszett az is, hogy az állatoknak elég nagy, sokszor vadregényes területeket hagytak meg, a szelídebbek körül pedig sokszor ki sem feszítettek igazán kerítést.

Ebéd után érkeztünk, úgyhogy sok állatot éppen délutáni csendespihenőjét töltve sikerült elcsípnünk. Mindig rá kell ilyenkor jönnöm, hogy az alvó ember is vicces, de egy elpilledő állat meg méginkább 🙂

 

A szurikátáknak könnyű dolga van, amíg a csapat alszik, egyvalaki mindig éberen strázsál.

Szerencsére rám nem fújt riadót az őrszem 🙂

Jé Max, nem is tudtam, hogy Te is ott leszel!

Az állatkertben volt néhány ún. interaktív hely is, az egyiknél Peti végre új barátnőkre lelt..

..a másiknál meg meg lehetett simogatni pár békésebb jószágot is. A kecskék a lelkes látogatók elől már rutinosan settenkedtek tova, ezért célszerűnek tűnt inkognitóban megpróbálkozni a csapatba való beépüléssel.

(Hmmm, ha el tudod olvasni a feliratot, akkor valószínűleg nem mehetsz be…)

Elnézést, hölgyem, melyik út megyen Budára?

Whiskey vs. Whisky

Nóri előző postjához szeretnék némi kiegészítő gondolatot hozzáfűzni, csak a rend kedvéért. 🙂

Dióhéjban, skót whisky (“e” betű nélkül) gyártása során árpamalátát is felhasználnak: az árpát beáztatják, majd csírázni hagyják, végül tőzegfüstön kiszárítják, és ezt őrlik meg. Annó a bevándorlók lelkesen ki is hozták a receptet, csakhogy Amerikában nem volt sem tőzeg, sem megfelelő árpatermés, így a malátázás egy az egyben kimaradt. Helyette kukoricát termeltek, és kifejlesztették az égetett hordó használatát, az amerikai whiskey (“e” betűvel) típusok a mai napig így készülnek.

A fentiek fényében már talán kicsit tisztul a lent olvasható egyveleg, a lényeg tehát, hogy a Jack Daniel’s whiskey esetén tényleges tőzegbűzölgés gyanúja fel sem merül. A scotch-okért magam sem igazán rajongok, egy Johnnie Walker Black Labelnél jobban szeretem az amerikaiakat, egy alsó kategóriásnak (pl. előbbiből a Red Label) pedig melegen szerintem kifejezetten gázolaj beütése van. Ezzel szemben Jack Daniel’s-t csak simán hűtőben tartok, egyáltalán nem árt neki, ha jobban kijönnek az aromái, szemben a scotch-okkal, amikhez bizony elkel a fagyasztó és a jégkocka.

Még egy kép szombatról, hogy jármű is legyen. 🙂