2012. október havi bejegyzések

Szabadidő

Sokan jeleznek vissza, hogy húú mennyi programra megyünk, meg milyen mozgalmas életet élünk idekint. Jelentem, a látszat néha csal: a hétköznap itt is szürke hétköznap, munka nélkül meg kifejezetten sötétebb 🙂 Úgyhogy sokféle pótcselekvéssel gazdagodtam már, a blogíráson felül az egyik ilyen például a főzés..íme a bizonyíték, hogy ez nem csalás, nem ámítás:

Aki ismer, az tudja, hogy micsoda éles váltás ez most nekem, legalábbis a jelenlegi napi-kétnapi szintű űzése eme becses hobbinak mindenképp. Igen nagy motiváló erő, hogy borzalmas rosszak és drágák a kifőzdei kaják itt van a zuram, akit természetesen munka után – jó háziasszony módjára – meleg ebéddel/vacsorával illendő várnom. (Megj.: a gulyáslevest amúgy együtt csináltuk, én 24 óra leforgása alatt vagy négyszer ettem belőle, szerintem ez a honvágynak egy különleges megjelenési formája lehet :))

Másik új hobbim az ősz hajszálak szedegetése. Azt hittem, csak a túl sok otthonülés tett külsőleg is nyugdíjassá (belül már kezdem erősen úgy érezni magam :)), de mikor a sokadikat (elég sokat!) fedeztem fel hirtelenjében pár napon belül, és megláttam, hogy inkább szőkék, pont a tetejük egy jó 5 centin viszont még barna, akkor jöttem rá, hogy basszus..az itteni új csodaerős hajvasalóm égette szét így – egy-két alkalom alatt – a védjegyemmé vált hajamat 😦 Tudom, irtózatosan izgalmas ez a téma, de most ez engem nagyon ledöbbentett, mert otthon évek óta használok ilyen kütyüket hővédők és mellesleg minden extra probléma nélkül. Úgyhogy a lányoknak ez legyen egy intő jel, a Remington wet2straight egy igazi vadállat, csakis a legalacsonyabb fokozaton szabad használni.. Na, de azért van öröm az ürömben, legalább hajfestékre belátható időn belül mégse kell még költenem 🙂

Ha kigyomláltam már a hajkoronámat, néha fogom magam, és lazításképp kocsikázok egyet az új járgányommal. Nem egy Mustang, de majdnem..

Vagy játszok egy partit Jack Daniel barátommal, időpontot illetően ő szerencsére elég rugalmas.

Az emlékérméket is szorgosan gyűjtögetem, ha már a magyarországi teljes készletemtől úgyis sikeresen megfosztott tavaly egy pénztárcatolvaj. (Nem járt jól, 400 Ft, ha volt benne, meg a sok kis Petivel gyűjtött érme innen-onnan, hogy tört volna le a keze.) Eddig ez a kettő van:

Érdekesség, hogy a kissé csálé Jack Daniel’s-eset teljesen a gép csinálta, ádáz módon megfosztva engem a fogaskerekek tekerésének izgalmától..hol máshol is lehetne ilyennel találkozni, mint itt, a kényelmesség hazájában 🙂 Egyébként itt átszámolva olcsóbb tekergetni, mint otthon, egy centet +2 negyeddollárost kell mindössze beáldozni, szóval végre a teljes anyagi csőd terhétől és Peti fejcsóválásától némileg mentesülve hódolhatok e szenvedélyemnek 🙂

Great Smoky Mountains, 2. nap

Miután vettünk a Krogerben némi kiegészítést a reggelihez egy csomag paprikás szalámi és néhány zsemle formájában, a Clingmans Dome felé vettük az irányt. Ez a Smokies legmagasabb csúcsa: 6643 láb, ami valamivel több, mint 2000 méter.

Egy szép szerpentin vezet fel a csúcs közelébe jó minőségű aszfalttal és döntött kanyarokkal. A forgalom sem volt még nagy, úgyhogy sikerült egy jót autózni – a rövid egyenesekben a hörgő V6, a kanyarokban pedig a síró gumik adták a zenei aláfestést.

Az autóból kiszállva az alábbi látvány fogadott minket. Fenséges.

A parkolótól egy nem túl hosszú (0.6 mérföld), de annál meredekebb út vezetett a csúcson lévő kilátóhoz.

Nórit nem volt egyszerű felvinni, és odafent is inkább csak üldögélt, nem kifejezetten tériszonyosaknak valók a körülmények. 🙂

A csúcshoz közeli zónában élő jegenyefenyőket egy Adelges piceae nevű tetű pusztítja (valami balzsamos gyapjas gubacstetű okosság, mentségemre szóljon, hogy Nóri segítségével sem tudtam rájönni a pontos magyar nevére), amit európai import fával sikerült behozni ide. Az itt élő faj neve csiroki jegenyefenyő (Abies fraseri), ami csak itt -mármint az Appalache déli részein- fordul elő, így szegénykémnek nem volt lehetősége védelmi mechanizmust evolválni azok ellen a csúnya európai tetvek ellen, amik toxinjaikkal blokkolják a tápanyagáramlást, így lényegében véve éhen halnak. Eme folyamat eredménye az alábbi panoráma. Megvan a maga hangulata, kicsit olyan Mad Max-szerű jövőbeli érzés. Lenyűgöző a maga módján, pláne a pusztuló civilizáció által hátrahagyott beton feljáróval. Apokalipszis.

Ezután a Prong trail nevű ösvényt kerestük fel, közben egy parkolóból még gyorsan lekaptuk az alábbi látképet egy kis hegyi szerpentinről:

Itt nem volt egyszerű dolgunk, egyrészt mert a bejárandó szintkülönbség elég nagy volt, másrészt pedig egy idő után az ösvény a patakmederben folytatódott, aztán meg úgy igazából sehol sem, úgyhogy végül egy másik vízesést vettünk célba.

Az odaút gyönyörű őszi tájakon keresztül vezetett:

Néha meg-megálltunk egy-egy fotó erejéig:

Még az ellentétes irányú sávokat határoló sárga színű felezővonal is jól illett a fákhoz. 🙂

Volt olyan is, aki nem találta magát fotogénnek:

Végül eljutottunk a Sugarlands Visitor Centerhez, ahonnan egy rövid erdei séta vezetett a Cataract Falls nevű vízeséshez.

Az egyik fán volt egy apró odúféleség is:

A vízesés hozama épp igen alacsony volt, de nem baj, megfelelt így is. 🙂

Knoxville-ben még megálltunk egy Aubrey’s-ben (egy viszonylag kis hálózat, Nashville-ben sajnos nincs éttermük), ahol -most először- ettem egy amolyan igazi burgert, két centis marhahússal, és habár nem vagyok különösebben kóla fan, de ezzel volt teljes az érzés. 🙂 Szétnyitva szolgálták fel szószok nélkül (az a narancssárga szmötyi cheddar sajt), utóbbiakat ízlés szerint lehetett bele nyomni, majd összecsukni, vagy sznoboknak 🙂 megenni késsel-villával. Nem volt egy egyszerű adag, de én győztem.

Végül beültünk az autóba, és egy szuszra hazarongyoltunk. Jó volt.

Jogsi I.

Tegnap megérkezett végre az SSN kártyám (Social Security Number, enélkül kb. semmit nem lehet elintézni, éppen már nem vagyok állat, de még ember sem igazán), úgyhogy ma gyorsan el is mentem megtenni az első lépéseket az itteni jogsi megszerzése felé.

A folyamat úgy néz ki, hogy le lehet tölteni egy pdf-et tanuláshoz, majd ha az ember úgy érzi, akkor előzetes jelentkezés nélkül bemegy egy Driver Service Centerbe, és elmeséli a bánatát.

Ki kellett töltenem egy kis űrlapot (a legtöbb fejtörést okozó kérdés jellemzően a magasságom volt lábban és inchben ill. a tömegem fontban számolva), meg magammal vinni a főbb hivatalos papírjaimat. Egy gyors látásvizsgálat után leültettek egy terminál elé, ahol az elméleti vizsga zajlott, 30 kérdést tesznek fel, maximum hatot szabad hibázni (20%). Az első 24 kérdésre sikerült helyes válaszokat adnom, úgyhogy itt meg is köszönték a dolgot, a többi kérdéssel már nem kellett foglalkozni. A folyamat második fele a road test lesz, úgy tűnik a jövő héten ezt sikerül majd megejteni innen kicsit távolabb, és ha nem csinálok semmi disznóságot, akkor azonnal meg is kapom az ID-mat. Meglátjuk.

Jah, még egy vicces apróság, a mai teljes procedúra költsége $2 volt, természetesen a helyszínen kártyával fizetve.

A pdf-et bogarászva találtam egészen érdekes részeket, néhányat beszúrok ide.

Ha valaki indexel, nem kell Neked is azt tenni, mint a majmok:

Szemetelésért szemétszedés:

Ne nyomd a féket fölöslegesen… De sokan csinálják otthon is.

Ha már lassú vagy, legalább ne gyűjts sort magad mögé:

Pellengérezés felsőfokon. 🙂 (DUI – driving under the influence)

Albi ismét

Kezdjük megszokni-megszeretni az albérletünket, a tegnapi kétnapos kirándulás után pl. tök jó érzés volt HAZAjönni 🙂 A belsejét korábban már bemutattuk, van pár furcsaság, de megszoktuk. Főzünk, mosunk, takarí..na nem, a takarítás az még kimaradt (pedig nem kicsit koszos a kégli, annak ellenére, hogy a főbérlő elvileg takarítónővel suvickoltatta ki a beköltözésünk előtt). Ez elég fura, mert unalmas óráimban utóbbi szokott lenni nálam a pótcselekvés..de most találtam más “hobbikat”, ld. majd egy következő bejegyzésben.

Az itteni porszívó egyébként durva egy jószág, pedig nálam az még a konyhában is egyes számú takarítóeszköz lenne, de kb. megemelni nem bírom 🙂 A hangja se semmi, pláne akkor, amikor a permanensen működő forgókeféje a parkettára téved (most már értem, miért tiszta karc minden). Külsőre amúgy nagyon dizájnos darab, az amcsi hoteles-kiszolgálós játékokban (R.I.P. vizsgaidőszak) is mindig ilyet láttam, tetszik 🙂

A főbérlőnkről is pár szót: Cheryl-nek hívják, és már az első perctől kezdve mintha a második anyukánk lenne. Kedves, érdeklődő, a lakásában minden jóval ellátott minket (a turmixgéptől kezdve takarítószerekig minden van, még törülközőt, ágyneműt is hozott), és már az első hetünkön kihívta a rovarirtókat és szerelőt is, olyan problémára, amit mi észre se vettünk..remélem, ez nem csak afféle beetetési időszak volt 🙂 A hab pedig a tortán: ma beállított egy tucat megcímzett, felbélyegzett (!) borítékkal, hogy majd azokban tudjuk neki postázni a lakbéres csekkeket, ne kelljen emiatt papírboltba meg ide-oda rohangálnunk. Apró, de annál kedvesebb gesztus 🙂

Egy-két dolog azért ebben az albérletben sem tökéletes, a zuhanyt és az ablakokat pl. továbbra is kicserélném (a szellőztetés menete: kitámasztó fadarab felülről leügyeskedik, kallantyú elfordít, belső ablak feltol, külső ablak két összehúzhatatlan és fájdalmat okozó retesz segítségével feltol, közben külső ablak erősen, csak meghatározott szögben és némi anyázás közepette megtart és megtámaszt, különben keretéből ki-kiesik..grrr), de ezek apróságok. (Nem is volt célom külön panaszkodni miatta, csak Dia kért múltkor fotót, kérés teljesítve :))

A szomszédokat tekintve is 5-ből 4 rendben van, a felettünk lakó, kortalan arcú ázsiai srácnak viszont – gondolom, köszönhetően a könnyűszerkezetes megoldásnak – sajnos néha halljuk a lépteit, leginkább akkor, amikor valami furcsa kopogós cipőben járkál. Eddig azt hittem, a fapapucs csak Hollandiában divat 🙂 Sokszor még hajnali 1-2-kor is fel-alá cirkál amúgy, amikor már minden normális ember (kivéve engem :)) régesrég nyugovóra tért. Neki küldeném a következő zseniális számot:

Great Smoky Mountains, 1. nap

A hétvégét a Tennessee és Észak-Karolina állam határán fekvő, az Appalache részét képező Great Smoky Mountains hegység ill. nemzeti park (röviden Smokies) meglátogatásával töltöttük. A park szimbóluma a fekete medve, Észak-Amerika keleti felén itt élnek a legnagyobb egyedsűrűségben.

Szombaton reggel indultunk néhány munkatársammal, a bő 210 mérföld megtétele után kora délután érkeztünk meg. A napot egy kicsit rövidítette, hogy egy órával előrébb lévő időzónába csöppentünk.

Egy picnic area-ban magunkhoz vettünk némi muníciót, majd körbementünk a 11 mérföldes Cades Cove Loop-on.

Iskolapéldája lehetne ez az amerikai társadalom autóhoz kötöttségéről szóló sztereotípiának:

Kocsisor kígyózik a szűk egyirányú erdei úton, most épp kijöttek a természetbe friss levegőt szívni. 🙂 Séta zéró, az érdekesebb helyszíneknél van némi parkolási lehetőség. Még egy picit régebbi vörös Mustanggal is összeakadtam az egyik megállónál.

Miután a tulajjal megdicsértük egymás autóját, megtekintettük az ott lévő igen puritán templomot. Nem vagyok meggyőződve afelől, hogy hiányozna belőle bármi is a megszokotthoz képest:

A területen egyébként állítólag ilyenkor igen gyakran látni fekete medvét. Nekünk ez nem jött össze, volt viszont néhány őz, az egyik különösen nagy körültekintéssel kelt át előttünk:

A sok elindulás-megállás nem éppen a nagy motorú autók műfaja fogyasztás tekintetében, az egyik munkatársam az enyémhez hasonló méretű motorral rendelkező városi kisautóját előszeretettel tologatta álló motorral:

Egyszer egy arra járó ranger meg is dicsérte, hogy milyen jót tesz ezzel az erdő levegőjének, és hogy ő is szokta így tologatni az autóját.

Volt ám tömegközlekedés is. 🙂

Ősszel kirándulni a Smokies-ban azért jó, mert szépek a fák levelei…

…és azért rossz, mert ezt mások is tudják. Mások pedig sokan vannak. A kis erdei út végére jó nagy dugó lett, néha 10-20 percet is álltunk egy helyben:

Végül mire ránk sötétedett, nagyjából megindult a sor értelmesebb sebességgel, azonban újabb program így már nem fért bele, úgyhogy a szállás felé vettük az irányt, ami egy Pigeon Forge nevű, alig 5-6000 fős, de annál bohókásabb településen volt a hegység lábánál. A hatsávos főút tele volt neonfényekkel, pici vidámparkokkal, színes éttermekkel, stb. Egyszerre volt minden vacak és meseszerű, el is neveztük gagyifalvának. Fényképet itt nem készítettünk, annál sajnos épp éhesebbek voltunk, a reggeli fényben meg már nem volt olyan érdekes.

Egy viszonylag olcsó motelben szálltunk meg, volt medence víz nélkül, reggeli tea és kenyér nélkül (volt viszont kenyérpirító!), narancslé gyümölcstartalom nélkül, és persze egy gyönyörű kis patak vadkacsákkal, amik hajnalban megállás nélkül elkezdenek hápogni, és képtelenség aludni tőlük. Zöldkártya nélkül meg ugye nem tarthat az ember még fegyvert sem, pedig néha van értelme annak is. A kacsapecsenyének pedig három is: az íz, az illat, és a csend. 🙂

Egyébként összességében egészen rendben volt, pláne az árához képest.

Folyt. köv.

Autó haza?

Későn és fáradtan értünk haza, nem szeretnénk már írni, úgyhogy a képet leszámítva konzerv post következik. Úgy 1-2 héttel ezelőtt írtam, csak mindig valami más került fel helyette.

Azon agyaltam, hogy ha én ki tudok jönni Amerikába, akkor a Mustang miért ne tudna elmenni Európába? Jó lenne nekem ez a gép otthonra, kár eladni.

Az első ami az ember eszébe jut, hogy ugye van egy bazi nagy hajóút egy konténerben, meg két rövidebb szárazföldi. Nos, utánanéztem, kb. $2000-ból meg is lehetne oldani a dolgot frankón, ennyiből már otthon parkolna. Nem is rossz, alig utazik drágábban, mint én, ennyit megér a történet.

Aztán jött a fekete leves, mert a rendszámhoz vezető út némi adminisztrációval van kikövezve. Ez úgy néz ki, hogy kell fizetni 10% vámot az autó értékére vonatkoztatva, majd 1.6M Ft regisztrációs adót, persze mivel nem új autó, ez némileg csökkenne kb. 1M-ra. Aztán erre az egészre együttvéve jön még 27% áfa (tehát nem csak az autó értékére, hanem az adókra is), meg néhány apróság, mint pl. termékdíj, típusbizonyítvány, vagyonszerzési illeték (850 Ft/kW, az ebben az esetben 132e), vizsga, forgalomba helyezés, és még néhány egyéb költség. Összességében majdhogynem mégegyszer meg kellene venni az autót.

Nah így nem lesz otthon Mustangom. Itt marad.

Nashville Zoo II.

Most jut eszembe, hogy állatkertes posztot én még nem írtam, Nórival viszont abban egyeztünk meg, hogy néhány fotót én töltök fel.

Az elsőn néhány vöröshasú piranha látható, a fogaikat mintha eltávolították volna:

Ez pedig egy Nórinak különösen tetsző rája:

És egy hasonló, csak fehér foltos:

Szépen megcsinálták ezeket az aksikat, a víz fölötti rész is be volt rendezve, sok medencében pedig mindenféle hüllők is voltak, amik néha kimásztak a felső részre.

Videó néhány tengeri csikóról:

És egy szivárványlóriról:

Egészen megszokták már a látogatók jelenlétét, 10-20 centire is engedték magukat megközelíteni. Biztosan nincs semmilyen összefüggés szelídségük és a nézelődők kezébe nyomott cukros víz között, amit előszeretettel nyaldostak. 🙂

A végére pedig elefántok, ezek még ilyen messziről is elég nagy állatoknak tűntek – ki hitte volna…

És még egy vörös vízidisznó kutakodik itt valami fontos dolog után:

Hétvégére elutazunk, a weather.com szép színeket ígér Tennessee keleti szélére, reméljük nem hazudik, és valóban igazi ősz van ott mostanában. 🙂