Great Smoky Mountains, 2. nap

Miután vettünk a Krogerben némi kiegészítést a reggelihez egy csomag paprikás szalámi és néhány zsemle formájában, a Clingmans Dome felé vettük az irányt. Ez a Smokies legmagasabb csúcsa: 6643 láb, ami valamivel több, mint 2000 méter.

Egy szép szerpentin vezet fel a csúcs közelébe jó minőségű aszfalttal és döntött kanyarokkal. A forgalom sem volt még nagy, úgyhogy sikerült egy jót autózni – a rövid egyenesekben a hörgő V6, a kanyarokban pedig a síró gumik adták a zenei aláfestést.

Az autóból kiszállva az alábbi látvány fogadott minket. Fenséges.

A parkolótól egy nem túl hosszú (0.6 mérföld), de annál meredekebb út vezetett a csúcson lévő kilátóhoz.

Nórit nem volt egyszerű felvinni, és odafent is inkább csak üldögélt, nem kifejezetten tériszonyosaknak valók a körülmények. 🙂

A csúcshoz közeli zónában élő jegenyefenyőket egy Adelges piceae nevű tetű pusztítja (valami balzsamos gyapjas gubacstetű okosság, mentségemre szóljon, hogy Nóri segítségével sem tudtam rájönni a pontos magyar nevére), amit európai import fával sikerült behozni ide. Az itt élő faj neve csiroki jegenyefenyő (Abies fraseri), ami csak itt -mármint az Appalache déli részein- fordul elő, így szegénykémnek nem volt lehetősége védelmi mechanizmust evolválni azok ellen a csúnya európai tetvek ellen, amik toxinjaikkal blokkolják a tápanyagáramlást, így lényegében véve éhen halnak. Eme folyamat eredménye az alábbi panoráma. Megvan a maga hangulata, kicsit olyan Mad Max-szerű jövőbeli érzés. Lenyűgöző a maga módján, pláne a pusztuló civilizáció által hátrahagyott beton feljáróval. Apokalipszis.

Ezután a Prong trail nevű ösvényt kerestük fel, közben egy parkolóból még gyorsan lekaptuk az alábbi látképet egy kis hegyi szerpentinről:

Itt nem volt egyszerű dolgunk, egyrészt mert a bejárandó szintkülönbség elég nagy volt, másrészt pedig egy idő után az ösvény a patakmederben folytatódott, aztán meg úgy igazából sehol sem, úgyhogy végül egy másik vízesést vettünk célba.

Az odaút gyönyörű őszi tájakon keresztül vezetett:

Néha meg-megálltunk egy-egy fotó erejéig:

Még az ellentétes irányú sávokat határoló sárga színű felezővonal is jól illett a fákhoz. 🙂

Volt olyan is, aki nem találta magát fotogénnek:

Végül eljutottunk a Sugarlands Visitor Centerhez, ahonnan egy rövid erdei séta vezetett a Cataract Falls nevű vízeséshez.

Az egyik fán volt egy apró odúféleség is:

A vízesés hozama épp igen alacsony volt, de nem baj, megfelelt így is. 🙂

Knoxville-ben még megálltunk egy Aubrey’s-ben (egy viszonylag kis hálózat, Nashville-ben sajnos nincs éttermük), ahol -most először- ettem egy amolyan igazi burgert, két centis marhahússal, és habár nem vagyok különösebben kóla fan, de ezzel volt teljes az érzés. 🙂 Szétnyitva szolgálták fel szószok nélkül (az a narancssárga szmötyi cheddar sajt), utóbbiakat ízlés szerint lehetett bele nyomni, majd összecsukni, vagy sznoboknak 🙂 megenni késsel-villával. Nem volt egy egyszerű adag, de én győztem.

Végül beültünk az autóba, és egy szuszra hazarongyoltunk. Jó volt.

Advertisements

Új hozzászólás írása

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s