Az elmúlt egy év szavakban

Nos hát, hamar eljött a szeptember, a nagy pakolászásban már nem is maradt túl sok idő lezárást írni, de azért mindenképpen szerettem volna még egy idekint készült bejegyzést. Összességében egészen jól alakultak a dolgaink, egyelőre úgy tűnik, nem követtünk el nagyon nagy baklövéseket. Talán az egyetlen dolog, amit nagyon sajnálok, az az, hogy Nórinak nem sikerült állást intézni, ami pedig eleinte egy komoly feltétel volt, de végül mégsem szakítottuk félbe a kintlétet.

map

Amerika nagyon nagy, bőven lenne még mit megnéznünk, habár azért így is sokfelé jártunk, soha nem utaztunk még ilyen sokat. A munkahelyemre nem panaszkodhatok, egy ilyen egyetemi környezet elég jó alapot ad a nyugodt, szakmai munkára, nincs annyi kapkodás és sokfelé szakadás, mint sok más helyen. Szinte mindentől és mindenkitől független életet tudtunk élni, volt egy jó autóm amit szerettem, és eljutottunk jónéhány helyre, amiket soha sem fogok elfelejteni. Van tehát bőven, amit fáj itthagyni, persze a másik oldalon pedig ott vannak a családtagok, barátok, ismerősök, a helyszínek, és persze a szép kis lakásunk is. Összességében mégiscsak az az ország az otthonunk.

Az idő majd fényt derít rá, hogy jó döntés volt-e itt lenni, én mindenesetre bizakodó vagyok, szerintem szép emlékeket gyűjtöttünk, és egy napon még büszkén mutatom majd meg az unokámnak a Mustang-ről megmaradt fotókat, hogy lássa, mit nevezett az az érzelgős vén hülye igazi Autónak. Emellett persze sokat tanultunk is, sok mindent láttunk, új embereket ismertünk meg, találkoztunk egy másik kultúrával. Lehetne vitatkozni, hogy jobbal vagy rosszabbal, szebbel vagy csúnyábbal, de mindenképpen mással, ami segít meglátni, hogy mi az, ami fontos nekünk. Európa pedig nem is tűnik már olyan nagynak. És most már azt is tudjuk, hogy egy bőröndben gyakorlatilag elfér minden, amire az embernek szüksége van, a többi már csak az élet fölösleges bonyolítása. :)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az elmúlt néhány hónapot itt töltöttük, a 124-es lakásban. Nóri üzeni, hogy a piros bőrönd elején ott lóg Kitty, csak nem nagyon látszik. :)

Ezzel most pillanatnyilag zárjuk is a blogot, viszlát otthon! :)

Az elmúlt egy év számokban

Gondoltunk rá, hogy kellene valami összefoglalás-szerűt írni, csak még nem jött az ihlet. Addig is megpróbálom a készülendő bejegyzést tehermentesíteni a számoktól. Nézzük sorban. :)

Egy évet voltunk egy országban, két albérletben. Összesen 22 államban jártunk, persze ebben volt olyan is, amin csak keresztülautóztunk, de azért a többségéből érdemben is láttunk valamit. 31 hotelben aludtunk 47 éjszakát, nem számítva azt a 10-et, amit kiérkezésünkkor töltöttünk Nashville-ben, amíg nem lett saját albérletünk. Összesen több, mint 28 ezer km-t autóztunk, ami nem is olyan sok, de ha figyelembe vesszük, hogy csak nagyon kicsi része (néhány százalék) volt Nashville-ben, tehát szinte mind utazással jött össze, akkor már elég nagy érték. Hogy a blog se maradjon ki, a mostanit is beleszámítva 196 bejegyzést írtunk 2105 képpel, 218 komment érkezett, a látogatásokról pedig álljon itt egy összesítő ábra:

blog-statistics

Köszönjük, hogy ilyen sokan voltatok kíváncsiak ügyes-bajos hétköznapjainkra, ez mindenképp ösztönzőleg hatott ránk. :)

Nórinak még eszébe jutott, hogy vajon hányszor ettünk McDonald’s-ban, nos, a banki kivonatok szerint a szám 16, ami USÁ-hoz mérten talán nem is vészes, de ehhez az is hozzátartozik, hogy nem ez az egyetlen gyorsétterem-hálózat errefelé. :) A másik pedig, amire felhívta a figyelmemet, hogy összesen 36 pennyt tekert magának, amit 5 egyéb érmével egészített ki.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

És a legfontosabb, ami azt hiszem, nem fog megismétlődni: az autómnak négy tolatólámpája volt. :D

Búcsúebéd

Néhány nap múlva indulunk, ideje volt hát nekem is lezárni az itteni dolgokat. Ennek jegyében összejött a régi angolos csapat, már aki közülük még a városban él, és tartottunk egy kis búcsúebédet a vicces nevű Taco Mamacita étteremben, mexikói barátném nagy örömére :)

Az esemény hivatalos fotója:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

És egy kevésbé publikus “crazy face” verzió, aminek készítéséből egy ideje már sportot űzünk:

01x

Kaptam egy originál, batikolt indonéziai sálat, én meg végre nem felejtettem el a mexikói lánynak magyar pénzt vinni, mert gyűjti a bankókat a világ minden tájáról. Ennek kapcsán párszor még elgyakoroltuk, hogy “ötszáz” és hogy “sárospataki vár”, egész ügyesek voltak, aztán búcsút vettünk egymástól. Have a nice trip to….Hungary, mert a “Magyarország” már nem ment :)

Autó utoljára

Lezárult egy fejezet. Néhány hete még írtam róla egy értékelést, kapott egy nagytakarítást, aztán meghirdettem. Nem félek a változásoktól, nem ragaszkodom a tárgyaimhoz, pillanatok alatt eladok bármit szemrebbenés nélkül. Semmi értelme drámázni, úgyis mindent csak kölcsönbe kapunk, még az életet is. Most mégis valamiért egy kicsit nehéznek éreztem a dolgomat. Pedig nem bonyolult, elég egyértelmű céldátum van a repjegyen.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ma jött el az idő. Leparkoltam, üresbe tettem, kiszálltam, és becsuktam az ajtót magam után. Alább az utolsó képem róla, újra a CarMax előtt, ahonnan egy éve elhoztam. Remélem, nálam nem lesz rosszabb gazdája. Az élet már csak ilyen, néha muszáj magunk mögött hagynunk dolgokat akkor is, ha nem szeretnénk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Black&White

Elbúcsúztunk nyári tanárnéninktől, Delorestől, aki nyugdíjasként – és közel 80 évesen, de szellemileg és fizikailag is irigylésre méltó frissességgel – önkéntesként dolgozott az egyik helyi templomban. Heti 1×1 órában jártunk hozzá Petivel beszélgetésre, bibliai alapú szövegelemzésre a FriendSpeak nevű program keretein belül, mivel más épkézláb angolozási lehetőség nem akadt nyáron a városban, de ez is egész hasznosnak bizonyult. Egyszer még sütit is kaptunk :) Sajnálom, hogy Delores nem fér bele egy kisbőröndbe, akkor hazavihetném a kedvességével, rendületlen pozitív kisugárzásával és a szép öregkor titkának ismeretével együtt.

grandma

Delorestől kaptuk azt az infót, hogy merre találunk a városban fekete egyházközösséget, igazi gospeles-zenés fekamisével. Bár kiérkezéskor ez volt az egyik első bekezdés a bakancslistámon, elfelejtődött az év során…de Deloresnek hála vasárnap már a Schrader Lane Church of Christ kellemes, légkondicionált helyiségében ültünk. Természetesen közel s távol mindenki fekete volt, így már a parkolóból is az “are you visitors?” kérdés jegyében vett minket a szárnyai alá egy-egy ember, és bent is hiába foglaltunk helyet szép csendben, leghátul, nekünk nem sikerült feltűnésmentesen megbújni a sötétbarna pad jótékony takarásában. Annyian jöttek oda kezet fogni és egy jó szót szólni, neadjisten segíteni megfelelő helyre lapozni az énekeskönyvben, hogy először úgy éreztem magamat, mint valami menő szülinapos híresség, egy idő után viszont már kezdtem megbánni, hogy az utóbbi időben rendesen használtam naptejet. És bár kifejezetten gospel nem volt, olyan hajlításokkal, zsigerből jövő tisztasággal szóló kántálással kezdődött és végződött az istentisztelet, több szólamban és feléneklőember vezetésével, hogy akkor is megérte elmenni, ha a hosszú prédikációnak közben nem értettem tisztán minden szavát. Egyébként utóbbi sem volt rossz, tele volt mai korba illeszthető életvezetési tanácsokkal, lelkesítéssel, és még diák is voltak a kivetítőn. Szóval tetszett az egész, azt sajnáltam csak, hogy nemhogy fényképező, még telefon sem volt nálam pár emlék-hangfelvétel készítésére. De ezt is csak pár pillanatig sajnáltam, mert aztán a kezembe nyomott egy nő pár egyházi prospektust, és a délelőtti szertartás hangfelvételét CD-n.. :)

Boci boci tarka

Húsos poszt még nem is volt, pedig Amerikától nem idegen a téma, kb. kétszer akkora az egy főre eső húsfogyasztás, mint otthon. Nem csak a mennyiség, de a megoszlás is más, míg otthon a fogyasztás kb. 90%-át a sertés és a baromfi adja, a marhahús pedig egy marginális tényező (amit persze a minősége is tükröz, főleg tejmarhákat kapni), addig utóbbi idekint a sertést megelőzve komoly részesedéssel bír, és igen jó minőségben kapható. Eleinte számunkra ez annyit jelentett, hogy levesekhez és pörkölthöz többnyire marhát vettünk, mióta viszont az új albiban vagyunk, rákaptunk az udvari grillsütőre. Gyakran kerül fel rá egy-egy burger, persze nem a gyorséttermi dolgokra kell gondolni, vagy a vékony, fagyasztva kapható korongokra, hanem jó minőségű Angus marha húsából készült 20-25 dekás friss pogácsákra. Még Nóri is megszerette, ami nagy szó, sőt, egyszer már “követelte” is. :)

Néhány hete hirtelen felindulásból vettem néhány húst steak készítési célzattal, de csúnya vége lett, nem volt benne elég zsírszövet (ezt már vételkor tudtam, csak valamiért úgy gondoltam, hogy egy soványabb szelettel kevesebb bajom lesz, ami hülyeség), így túlságosan kiszáradt, emellé már a nap is lement, így nem is láttam rendesen, hogy mi történik. A negyedét azért megettem, a maradék persze pörköltként végezte. Maradtunk inkább a kolbásznál és a burgernél. Aztán nemrég pár munkatársammal újra próbálkoztunk, jobb húsokkal és a tapasztalatukkal felvértezve számomra meglepően jó eredménnyel. Ezen aztán annyira felbátorodtam, hogy a hétvégén beruháztam némi angus marhára, fel is dobtam sülni. Teljesen jól sikerült, büszke vagyok magamra. :) Húshőmérőm ugyan nincs, de sikerült jókor levenni, kívül szépen megsült, a belseje pedig rózsaszín és lédús maradt, ahogy annak lennie kell – fogjuk rá, hogy medium (a képen a bal széle már inkább well). Az első vállalható steak-em, amit jóízűen el is fogyasztottam. Hurrá. :)

Myrtle Beach, SC

A Huntington parktól nem messze fekszik Myrtle Beach, Dél-Karolina népszerű üdülőhelye, ahol a hátralévő időt töltöttük. Az utóbbi hónapok látnivalókkal-programokkal teli utazgatásai után zárásként beterveztünk egy olyan napot, amikor nem megyünk sehova, csak helyben téblábolunk a hotel-étterem-part háromszögben. Ezt sikerült is maradéktalanul teljesítenünk, így nincs túl sok mesélnivaló, Myrtle Beach amolyan tipikus tengerparti üdülőhely, habár nincs annyi pálmafa, mint Floridában, és télen az időjárás is hűvös, de így augusztus végén még 30 ºC körüli meleg és 28 fokos óceán várt minket.

Némi fürdőzés után körbejártuk a Celebrity Circle-t (“Broadway at the Beach”), habár az üzletsorra hamar ráun az ember, de kifogtunk egy szuper olasz éttermet, úgyhogy mindenképpen megérte arra sétálni.

Az estét a Boardwalk-on töltöttük, ami itt is egy, a part mentén húzódó pallót takart éttermekkel, óriáskerékkel, szabadtéri zenével, meg hasonló turistacsalogató dolgokkal. Egészen hangulatos helynek bizonyult, késő estig sétálgattunk a környékén, majd lementünk a sötét partra is, élveztük a langyos szellőt és a lábunk alatt ropogó homokot, hallgattuk a hullámokat, és számvetést készítettünk az elmúlt évről. A horizonton mintha már látszott is volna Európa. :)